Az MTI és a szerb rendőrség hazudott, amikor azt állították, hogy nem is tudnak a megveretésemről - írja Toroczkai. Alább a 2008. május 10-én Szabadkán kelt határozat, amellyel 2 évre kitiltották Szerbiából, s amelyet a szabadkai rendőrfőkapitány, Borivoj Mucalj személyesen írt alá.

Tisztelt Szerkesztőség!

Ezúton tájékoztatom Önöket és Önökön keresztül a nyilvánosságot, hogy az MTI és a szerb rendőrség hazudott, amikor azt állították, hogy nem is tudnak a megveretésemről.

Azok után, amit a szerb hatóságok velünk mûveltek, azon már meg sem lepődünk, hogy még hazudnak is. Ezúttal azonban rendkívül könnyen cáfolhatom elképesztő hazugságukat, csatoltan megküldöm ugyanis a 2008. május 10-én Szabadkán kelt határozatot, amellyel 2 évre kitiltottak Szerbiából, s amelyet a szabadkai rendőrfőkapitány, Borivoj Mucalj személyesen írt alá. Ez a dokumentum egyértelmûen bizonyítja, hogy hazudik a szerb rendőrség szóvivője.

Az MTI tudósítója is hazudott, amikor azt állította, hogy nem nyilatkozunk, s a szabadkai elnökünk – aki egyben szemtanúja volt további 20 járókelővel együtt a megtámadásomnak – elérhetetlennek bizonyult.

Egyúttal tájékoztatom a közvéleményt, hogy a mai napon Szerbia budapesti nagykövetségén, a szabadkai rendőrségen, a szerb belügyminisztériumnál, Magyarország külügyminisztériumánál és a Magyar Köztársaság szabadkai konzulátusánál írásban tiltakoztam az engem és társaimat ért jogtiprások ellen, valamint fellebbezést nyújtottam be a kitiltásom ellen, illetve panaszt tettem.

A fenti diplomáciai képviseletek számára valamennyi, az ügyben keletkezett hivatalos dokumentumot, orvosi látleletet, rendőrségi iratot elküldtem. Náluk érdeklődjenek a továbbiakban.

Tisztelettel:
Toroczkai László







Korábban: Toroczkai a Talmudista Irodának: el fogunk számoltatni a hazudozásért!

MTI Szerkesztősége!

Nem hazudozni kellene, ha már közpénzből élősködtök!

"A szervezetnek bevett gyakorlata, hogy nem ad információt a Szerbiában gyakran megforduló Toroczkai László körüli incidensekről, csupán közleményekben mondja el álláspontját."

Mi az, hogy bevett gyakorlat?! Mikor ti nem jöttök el soha egyetlen sajtótájékoztatónkra sem. Itt a telefonszámom (...), küldhettek sms-t is, ha nem tudtok elérni. Lavró Tihamér pedig talán azért nem elérhető, mert veletek ellentétben ő dolgozik.

Tegnap a sérüléseimről Szegeden a kórházban is vetettem föl látleletet, s nekem és két társamnak a kezünkben van a kitiltásról szóló értelmetlen határozat is, van 20 szemtanú, megvannak a tettesek, holnap pedig elmegyek a szerb nagykövetségre és a Külügyminisztériumba panaszt tenni.

Mi kell még nektek? Gyertek velem, vagy hívjon fel ez a hazudozó, aki a cikket írta, ha van hozzá bátorsága ennyi mocskolódás után. Erre büszkék lehettek, fogjatok össze a szerbekkel, higgyetek ennek a tömeggyilkos, balkáni posványnak.

Üdv.: Toroczkai László


Utólag kaptuk: .
..még annyit, hogy most beszéltem Lavró Tihamérrel, a HVIM szabadkai vezetőjével, aki egyébként szemtanúja is volt a támadásnak, és a rendőrségen, valamint a kórházban is végig ott volt, s elmondta, hogy folyamatosan elérhető volt, s az MTI hazug tudósítója nem is kereste.

Egyszer eljön az idő, amikor elszámoltatjuk ezeket a Kis-Antant-bérenc tetves, magyarok pénzéből élősködő tudósítókat is.

Toroczkai László

Utóirat az olvasóknak: ezen üzeneteket az MTI is kapja.


Kapcsolódó

Szolidaritási nyilatkozatok Toroczkai mellett

Sem a szabadkai konzulátus, sem a rendőrség nem tud a Toroczkai-ügyről

Toroczkait összeverték és ismét kitiltották a szerb megszállók