Korábbi két részünkben rövid definíciót adtunk néhány jelentősebb Nyugat-fogalomról. Látható volt, hogy napjainkra a „nagy” francia forradalom eszméi kerekedtek felül ebben az értelmezésben, jelentősen csorbát szenvedett a WASP (White Anglo-Saxon Protestant, fehér angolszász protestáns) Nyugat-felfogás, illetőleg a német változatok is maximum gazdasági értelemben maradtak meg, további szegmensei döntően átalakultak, tartalmuk egészen mássá vált. Azonban van még pár, egészen pontosan két nagyobb Nyugat-fogalom, ami a történelem folyamán jelentkezett.
Illusztráció: commentator.hawkweb.org
11. Az amerikai változat. A második világháborút követően alakult ki azoknak az országoknak a körében, amelyek elfogadták az Amerikai Egyesült Államok vezető szerepét, valamint az úgynevezett demokratikus és kapitalista eszméket, melyet képviselt és a világban terjeszteni szándékozott. Mint látható tehát, a liberális francia forradalmi eszmék mellett ez az, amely a mai napig igen komolyan rányomja bélyegét a világ dolgainak folyására. A korábbi angolszász változatból nőtt ki, de túl is nőtt azon. Ugyanis nem ragaszkodik többé a WASP-nézetekhez az amerikai társadalomban, sőt, azt felszámolni igyekszik, de nem igényli már Nagy-Britanniát sem, mint Amerika korábbi „európai ügynökét”. Súlypontja a közép-atlanti vidékről hamarosan átkerült a „Csendes-óceán partvidékére”.
A nyugat-európai NATO-országokon kívül olyan „nyugati” országok támogatják, mint Japán, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Ausztrália, Dél-Afrika, Szaúd-Arábia és Izrael (az ő szerepük azért meglehetősen speciális a többi felsorolt országhoz képest, nehezen lehetne őket úgy kategorizálni, mint támogató, amikor azt látjuk, az USA nagyobb támogatójuk nekik, mint fordítva). A hidegháború negyven éve alatt a kommunizmus világméretű veszélye táplálta, legalábbis a propaganda szerint, azért ezt is bőven lehet árnyalni. Kíváncsiak vagyunk, meddig képes még magát ez a modell a „Nyugatnak” hívni.
12. Az eurováltozat. Az 1940-es évek végén bukkant fel, s célja az volt, hogy egy új (nyugat-)európai közösséget építsen fel. Alapját a vasfüggöny képezte, a francia-német megbékélés, a tengerentúli gyarmatbirodalmak elutasítása, az EGK anyagi fellendülése és az angolszász befolyás visszaszorításának vágya. Nagy Károlyig pillantott vissza, előre pedig az alapító tagok vezetése alatt álló egyesített Európáig. Mondanunk sem kell, hogy ez, tehát az Európai Unió gondolata mára teljesen vakvágányra futott. Ameddig a közösség fő tevékenysége a gazdasági területre irányult, addig nem volt összeegyeztethetetlen az amerikai Nyugat-képpel vagy a Nyugat védelmét ellátó amerikai vezetésű NATO-val. De az Egyesült Királyság csatlakozása, a vasfüggöny ledőlése, a szorosabb pénzügyi és politikai egységet célzó tervek, a keleti bővítés kilátásai együttesen olyan válságot idéztek elő, mint az önazonosság, mind a szándék tekintetében. Az Európai Unió, manapság amit kellene, azt nem központosítja, amit pedig egységesíteni igyekszik, az ellentétben áll Európa legalapvetőbb érdekeivel, tradícióit figyelmen kívül hagyva, azok helyébe a „felvilágosodásnak” nevezett szellemi elsötétülés ideáit ülteti.
Zárásképpen mindenképpen rögzítenünk kell a magyarság helyét és feladatát, hivatását Európában. Függetlenül attól, mely Nyugat-értelmezés él, feladatunk azonos. Bár való igaz, az európai nemzetek összefogására épülő, a sokat emlegetett nemzetek Európája koncepció volna számunkra a legüdvösebb, ám ettől függetlenül geopolitikai tény, hogy földrajzi elhelyezkedésünknél fogva bizonyos fokig determinálva vagyunk. Nyugat és Kelet ütközőzónájában fekszik egy olyan nép, amely keletről jött és itt vált európai nemzetté, hordozza magában, múltjában, nemzeti emlékezetében az eurázsiai sztyeppék örökségét, de évszázadokon át saját testével védte a Nyugatot és a kereszténységet a keletről jövő veszedelmektől.
Kétségkívül egyedibbnek tűnik tehát e kettősség miatt a többi indoeurópai gyökerű népnél. De ettől vagyunk magyarok, és komoly hivatásunk van, már önmagában az nagy eredmény, hogy még mindig létezünk, és arra kell törekednünk, hogy ebben a térségben egy olyan erős tömböt hozzunk létre, amely kellő erővel és befolyással bír, nem válik így akár nyugati, akár keleti hatalmak játékszerévé.
Ez távlati, és belátjuk, ma még nem feltétlenül reális, de mindenképpen végső cél. A Kárpát-medence jelenlegi felszabdalt állapotában erre alkalmatlan. A Visegrádi Négyek mint irány jó, de ennél még több kell, a legtöbb vonatkozásban a történelmi Magyarország szétdarabolásából fakadó problémák még nagyon is élnek, ezeket orvosolnunk szükséges.
Mert azt ne feledjük, bármennyien is kinevetnek minket ezért, a végső cél a Hunyadiak által fenntartott Magyarország, ahol népünk kétségtelenül Délkelet-Európa vezetője volt, és függetlenül attól, hogy ma mi a helyzet, ezt a végső célt nem hallgatjuk el. Persze, halljuk a kifogásokat, „előbb talán meg kéne maradnunk a jelenlegi csonka országban”, ami igaz, és harcoljunk, harcolnunk kell érte, hogy meg is maradjunk!
Lantos János – Kuruc.info
