Azt mondják, a tábornokok mindig az előző háborúra készülnek. A 2003-as iraki háború és a 2022-es ukrán háború között húsz év távolság van, de valójában fényévekre vannak egymástól. A harc jellege néhány évtizedenként megváltozik, és ez nemcsak a háborúra igaz, hanem a politikára is. A nemzeti oldal küzdelme a balliberális hegemónia ellen 2006-ban erősödött fel igazán, és 2026-ig offenzívában voltunk. Húsz év elteltével viszont a magát jobbközépnek mutató Tisza Párt már egy teljesen más ellenfél, a jövőben pedig egy más jellegű küzdelemmel kell szembenéznünk.

A változás szele (Maria Tinkoff, 2017)

Hogy miben és hogyan változott meg a politikai szembenállás természete, azt kicsit távolabbról kell kezdeni.

Az elmúlt pár évben nyugaton fokozatosan visszaszorult a kultúrmarxista forradalmi hullám, az úgynevezett woke. Ezt két dologgal szokták indokolni, amiből az egyik a Hamász 2023. októberi támadása, amely után az amerikai politika számos zsidó származású támogatója átpártolt a demokratáktól a republikánusokhoz. Ez azért történt, mert több évtized fehérellenes agymosása után a demokrata szavazók az izraeli területi terjeszkedést és háborús bűnöket a fehér telepes gyarmatosítás egy példájának tekintették, és elítélték Izrael cionizmusát.

A másik ok, hogy az úgynevezett Nyugat (elsősorban Amerika és Nyugat-Európa) a világnak csak egy kis része, kb. a 10%-a, a világ többi része (Ázsia, Afrika, Dél-Amerika) pedig a Nyugathoz képest konzervatív. Ezek a népek a homoszexuálisok ünneplését, a transz- és gender-elmebetegséget, vagy a BLM lázongások idején a fehérek négerek előtti térdelését undorral és megvetéssel figyelték. Emiatt (valamint a fejlődő országok egyre nagyobb világgazdasági súlya miatt) a Nyugat kénytelen volt korrigálni, hiszen olyan mértékben veszített a kulturális erejéből (a soft powerből), ami már a külpolitikára is hatással volt.

Amerikában a woke visszaszorulása a második Trump-kormány idején vált nyilvánvalóvá. A bekövetkezett enyhülést egyes nacionalisták Amerika „thermidori fordulatának” nevezték. A kifejezés a francia forradalom jakobinus terrortját követő enyhülésre utal, amikor a király, az arisztokraták és a papság lefejezése után a népnek elege lett a vérengzésből. Ekkor Robespierre kivégzése és a jakobinusok betiltása után egy tartósan nyugodtabb időszak következett¹.

A fentiekkel kapcsolatban mondta az amerikai Nick Fuentes fél évvel ezelőtt, hogy vigyáznia kell annak, aki a woke elmebetegségről, a transzokról, a BLM-ről és hasonló témákról beszél, mert olyanná válhat, mint a boomerek, akik a mai napig a kommunisták és a kapitalisták szembenállásáról beszélnek, holott a világ már régen elhaladt mellettük, miután a hidegháború 35 évvel ezelőtt véget ért.

A most 27 éves Fuentes tíz éve politizál, amely időszak alatt Amerikában a woke elleni küzdelem volt a meghatározó. Ennek ellenére fel tudta ismerni, hogy a dolgok változnak, és a holnap küzdelme nem olyan lesz, mint a tegnapé. Ami a boomereket illeti (az 1946 és 1964 között született korosztályt), ők azok, akik a hidegháború idején (1950-1990 között) nőttek fel, ez határozta meg az identitásukat, ezért nem csoda, ha benneragadtak egy régebbi korban.

A fentiekhez hasonlónak látom a 2006 és 2026 közötti húsz évet: egy olyan korszaknak, amely jobboldali magyarok egy egész generációjának a meghatározó élménye volt (különösen 2006), amely identitást adott, de amely lezárult.

A rendszerváltás idején felnőtt korosztálynak volt egy doktrínája: azt mondták nekünk, hogy a történelem véget ért (Fukuyama). Az volt az érvelés, hogy a nemzetiszocializmus elbukott a második világháborúban, a Szovjetunió 1991-ben felbomlott, és csak egyetlen rendszer maradt, aminek ezért egyeduralkodóvá kell válnia: a liberális demokrácia. Mindez akkor teljesen logikusnak is tűnt.

A magyarok ennek ellenére 2006-ban fellázadtak a szélsőséges liberalizmus és a gyurcsányi önkény ellen, a rákövetkező évek pedig a balliberális és a nemzeti oldal ádáz küzdelméről szóltak. Amikor Orbán Viktor 2014-ben Tusnádfürdőn kijelentette, hogy illiberális demokráciát épít, az egész nyugati világot sokkolta. Közben kiderült, hogy nem ért véget a történelem, a liberalizmus nem lesz egyeduralkodó a világon (lásd Kína, Oroszország vagy India felemelkedése), amivel viszont egy korszak véget ért.

Bal–jobb szembenállás vagy globalisták a szuverenisták ellen?

A küzdelem jellegének megváltozása ma már egyre nyilvánvalóbb: Magyarország három vezető politikusa már aligha beszél bal- és jobboldali szembenállásról. Magyar Péter és a Tisza egyik jelmondata, hogy olyan országot építenek, ahol „nincs jobb, nincs bal, csak magyar”. Toroczkai Lászlótól többször hallhattuk, hogy az ellentétet inkább a globalisták és a szuverenista nemzeti oldal között látja, mint a bal- és jobboldali magyarok között. Orbán Viktor legutóbbi röpiratában pedig mindössze háromszor szerepel a bal- és jobboldal kifejezés, míg a szuverén/szuverenitás ötvenszer. Az igaz, hogy a liberális kifejezést is közel húsz alkalommal említi, de az írás fókusza és legfőbb megállapítása, hogy: „A szuverén Magyarországra az Európai Unió jelenti ma a legnagyobb veszélyt”.

Kommentelőktől és véleményformálóktól is rendszeresen hallani, hogy a bal–jobb megosztás értelmetlenné vált. Pankotai Lili a Különutas egyik műsorában jelentette ki, hogy ő soha nem azonosította magát baloldaliként, ideológiák helyett csak ügyek mentén politizál, és szerinte a nagy ideológiai csatározásoknak már leáldozott.

Ehhez hozzátehetjük, hogy a Tiszának nincs ideológiája. Egy Öt.hu-n megjelent cikk is ezt állítja, amely szerint a Tisza legfeljebb támaszkodik a woke-ra, de amije ideológia helyett van, „az a »Nyugat« nevű csomag: gazdasági és kulturális globalizáció”, különút vagy helyi alternatíva nélkül. Egy büszke csavar vagyunk a gépezetben.

Magyar Péter és a globalista Kapitány István

Valaki felvethetné, hogy most mégis olyan, mintha az SZDSZ és a szélsőséges liberalizmus tért volna vissza, hiszen az elmúlt hetekben transz zászlót tűztek ki az Erzsébet hídra, Lannert Judit a deszegregáció nevében rá akarja ereszteni a cigányokat a magyar gyerekekre, Puzsér pedig a drogok liberalizálását követeli Facebookon. Azonban a fentiek ellenére is úgy tűnik, hogy a woke elmebetegség nemzetközi lendülete már kifulladt, a valódi ellentét pedig a nemzeti oldal és az EU-párti globalisták között húzódik.

A Jordán-pozitív Lannert Judit woke ideológiája is a tegnapé

Nemrég írtam arról, hogy a Tisza olyan intézkedései, mint a párttámogatás lecsökkentése, a képviselői mandátum 12 évben korlátozása és a csatlakozás az Európai Ügyészséghez nem a Fideszt támadják elsősorban, hanem a magyar érdekképviselet, a magyar állam meggyengítésére irányulnak. Hasonló véleményen van Schiffer András is, aki szerint a tiszás forgatókönyv nem Magyarországon íródott. Ebben a kontextusban a nemzeti oldal Brüsszel magyarellenes gyarmati adminisztrációjával áll szemben, ismertebb nevén a Tisza Párttal. A kérdés az, hogy fel merünk-e vállalni egy olyan küzdelmet, ami az EU-ból való kilépéshez vezethet².

Akik a kommunizmusban nőttek fel, azt hitték, hogy a rendszer örökké fog tartani, mert a Szovjetuniót katonailag lehetetlen legyőzni. De kiderült, hogy tévedtek. Nekünk azt mondták, hogy véget ért a történelem, de a történelemnek nem szóltak erről. Ma a globalizáció tűnik megkérdőjelezhetetlen és megállíthatatlan folyamatnak, amely a nemzetállamok eltűnéséhez vezet. Az emberi közösségek legnagyobb természetes alapegysége viszont éppen a nemzet, és nem elképzelhetetlen, hogy végül mégis a természetes rend győzzön a nemzetek feletti szuperállamot létrehozni akaró internacionalisták elképzelései felett.

A szuverenitás kontra bal- és jobboldaliság kérdésben Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde irányadó lehet a héten, magam pedig konklúzióként az alábbit mondanám: az ideológia nélküli, néha jobbközépnek is mondott Tiszával kapcsolatban baloldalról beszélni már most is furcsán hangzik. (Ebből következik, hogy a jövőben saját magunkra is érdemesebb lesz nemzeti oldalként hivatkozni, mint jobboldalként.) Egy-két év múlva pedig lehet, hogy a bal- és jobboldalozás már ugyanolyan boomeresen fog hangzani, mintha valaki 2026-ban a kommunisták és a kapitalisták küzdelméről beszélne.

Még egyszer a jobboldaliságról

A választás utáni hetekben több műsorban is felvetődött, hogy definiáljuk, mit jelent a jobboldaliság. Ezeket nagy érdeklődéssel hallgattam, de végül egyikben sem került sor semmilyen meghatározásra, ami szerintem nem véletlen³.

Korábban írtam arról, hogy a bal- és jobboldaliság a francia forradalom idején kialakult önkényes kategóriák, amik igazából semmit nem jelentenek. A politológia a szocializmust például balra sorolja, a nacionalizmust pedig jobbra, míg az utóbbit egyes fideszes álértelmiségiek szintén baloldalinak mondják, mert a francia forradalom polgári jellegű nacionalizmusát akkoriban balra sorolták. Az a baj, hogy ezekben a vitákban az életet akarjuk hozzáigazítani az elmélethez, ami sehova nem vezet.

Valójában egyetlen vezérelvnek kellene érvényesülni, nevezetesen annak, hogy mik a hagyományos értékek, és mi köthető a szellemi hagyományhoz⁴. Innentől pedig már tiszta a kép: a társadalom tagjairól való gondoskodás (szocializmus) és a közösségi összetartozás (nemzeti eszme) is hagyományos érték, ezért igenelendő.

De hagyjuk az elméleti fejtegetéseket.

Azt szoktuk mondani, hogy örök értékeket képviselünk (mint az Isten, nemzet, család), és ez igaz a boomerekre is. Mégis, ha valaki az aktuális korban kommunistákról és kapitalistákról beszél, akkor lehet, hogy a helyén van a szíve, de benne ragadt egy régebbi gondolkodásban. Az ilyen ember nem érzi, hogy megváltozott a küzdelem jellege, ezért elveszíti a meggyőző erejét mások felé, és így a szellemi értelemben vett harcértékét is.

A Metapolitika nevű oldalon nemrég megjelent egy írás, ami a bal–jobb megosztás létjogosultságát kritizálja. Ezt azért hozom ide, mert a csatorna Facebook-oldalán valaki a jobboldaliság mellett érvelt, amivel a szerkesztő is egyetértett. Ez tehát egy érvényes vita. Tisztában vagyok vele, hogy a bal–jobb megosztás megkérdőjelezése valakit sérthet (ha erre épül a világnézete), a cél viszont nem ez. A magam részéről egy mások által is érzékelt politikai jelenséget szeretnék leírni, a cél pedig az lenne, hogy minél kevesebben legyünk boomerek, hogy senki ne veszítse el a harcértékét a következő küzdelemben.

Az elmúlt húsz év hosszú volt, és véleményem szerint egy korszak véget ért. Ezért érdemes feltenni magunknak azt a kérdést, hogy meg tudtuk-e őrizni a gondolkodásunk rugalmasságát, vagy nem lettünk-e magunk is boomerek.

A következő időszakban ezért figyeljünk arra, hogy valóban megváltozott-e a politikai szembenállás természete. Ha pedig arra jutunk, hogy igen, akkor vigyük át a túlsó partra az előző küzdelembe ragadt harcostársainkat is.

Doktor Faust

(A szerző olvasónk, írása megjelent a Substacken is.)

Megjegyzések:

¹Ez párhuzamba állítható a Szovjetunióval is, ahol Sztálin halála után következett tartós enyhülés, illetve nálunk Rákosi után a Kádár-korszak volt ilyen.

²A szuverenitási küzdelem számunkra történelmi folytonosság: Isztambul és a 150 éves török hódoltság, a Bécs- és Habsburg-alávetettség, Moszkva és a kommunizmus, valamint ma Brüsszel és az EU-tagság.

³A nyugati hazafiak is egyre inkább fehér nacionalistaként vagy népi nacionalistaként azonosítják magukat, mintsem jobboldaliként, különösen miután minden kisebbség etnikai alapon szerveződik.

⁴Ezt szokta a HVIM-hez köthető szellemi kör úgy megfogalmazni, hogy a valódi szembenállás a szellemi hagyományt követők és a hagyományellenes erők között húzódik.