Tudományos tény, hogy az azonos neműek iránti vonzalom nem genetikai eredetű rendellenesség, hanem döntően a pszichoszexuális fejlődés zavara, valamilyen traumatizáltság hatására kialakuló sajnálatos állapot. Egyénileg méltósággal hordozható, közösségi büszkeségre azonban nem ad okot, így az éves köztéri provokáció nem más, mint lélekmérgező utánpótlás-toborzó.

Fotó: algobonito98 / ShutterStock

Az agresszív LMBTQ-lobbi évtizedek óta sulykolt állítása szerint a homoszexualitás és más, a normálistól eltérő nemi identitások, nemi diszfóriák genetikai eredetűek, ezért természetesnek tekintendők, sőt támogatandók. Ez azonban minden alapot nélkülöz. A „homoszexuális-gént” ez idáig még senki nem találta meg, léte a fantázia szüleménye.

Terrorizált szakma

Ezzel szemben a tudományos tények azt bizonyítják, hogy a homoszexualitás valamilyen, a pszichés fejlődés során bekövetkező törés, trauma hatására alakul ki. Ezt igazolja dr. Tényi Tamás pszichiáternek, pszichoterapeutának, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája igazgatójának több mint 40 szakcikkre és szakkönyvre hivatkozó tanulmánya. A Magyar Bioetikai Szemlében egy évvel ezelőtt megjelent A homoszexualitás pszichodinamikai háttere című tudományos publikációjában Tényi professzor felhívja a figyelmet arra a gyakran elhallgatott tényre, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság (APA) 1973-ban a témában szavazó szakemberek mindössze 58 százalékos többségével úgy törölte az azonos neműek iránti vonzalmat a pszichiátriai diagnózisok sorából, hogy azt semmilyen tudományos vizsgálat, felmérés nem előzte meg. Ez tehát valójában nem szakmai, hanem politikai döntés volt, amit a homoszexuális lobbi érdekérvényesítő aktivizmusa (tegyük hozzá: erőszakos aktivizmusa, hiszen a megelőző években aktivistáik rendre betörtek az APA konferenciáira, hogy a rendezvényeket ordítozással megzavarva gyakoroljanak nyomást a tudósokra) kényszerített ki.

Figyelemre méltó, hogy néhány évvel később a Medical Aspects of Human Sexuality folyóirat megkérdezte az APA tagjait, hogy mit gondolnak valójában a kérdésről. És mivel a felmérést név nélkül végezték, a tudósok el merték mondani valódi szakmai álláspontjukat, így kiderült, hogy 69 százalékuk továbbra is mentális zavarnak tekinti a homoszexualitást.

A tények alapján kijelenthető tehát, hogy a homoszexualitást természetesnek, a normális szexualitással egyenértékűnek, a normális szexualitás voltaképp egy lehetséges változatának tételező ideológia minden tudományos alapot nélkülöző politikai termék. Amiből következik, hogy semmi okunk ennek alázatosan behódolni, hanem a tényekhez és a keresztény tanításhoz ragaszkodva jogunk és kötelességünk az igazságot képviselni.

Anya túl sok, apa kevés

Dr. Tényi Tamás professzor gazdagon adatolt, tudományos szakcikkekből és szakkönyvekből sűrűn idéző munkájából az világlik ki, hogy az 1973-ban erőszakkal kikényszerített amerikai döntés ellenére a világ pszichiátereinek többsége ma is kóros eltérésnek tartja a homoszexualitást, amelynek hátterében gyakran súlyos traumatizáció, fejlődésgátlás húzódik meg. Tipikusan ilyen a túl erős, rátelepedő anyai kötődés, fixáció, valamint a gyermek életében aktívan jelen lévő határozott apakép hiánya, aminek nyomán kudarcba fullad az anyától való független, saját személyes identitás megteremtésének kísérlete. „…sok még a kérdőjel, de az biztos, hogy a pszichoszexuális fejlődés során történik valami. Én például még olyan homoszexuális férfit nem láttam, akinél – és ezt szinte bűn leírni – ne lett volna túl szoros anyai kötés, és ne alakult volna ki komoly, nőkkel szembeni fóbia. Sokuknak pedig nem volt a szűkebb vagy tágabb családban apamintája” – idézi Tényi professzor a neves orvosnak, pszichiáternek, pszichoterapeutának, addiktológusnak, dr. Buda Bélának a Ferenczi Sándor munkássága és életműve a mai tudományos ismeretek fényében címmel a Magyar Pszichológiai Szemlében 1976-ban megjelent tanulmányát.

Ez szorongást vált ki, aminek oldására folyamatosan szexuális partnert keres a homoszexuálissá vált ember. Ez magyarázza a körükben jóval jellemzőbb sűrű partnercserét, vagyis a promiszkuitást.

Ez pedig kiegyensúlyozatlan, zaklatott személyiséget érlel. Ugyancsak a Magyar Bioetikai Szemle 2025/1–2. számában idézi a folyóirat főszerkesztője, dr. Turgonyi Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa Homoszexualitás, liberalizmus és kapitalizmus – néhány kiegészítő gondolat Tényi Tamás gondolataihoz című tanulmányában Václav Smil cseh–kanadai környezettudósnak, közgazdásznak, szakpolitikai elemzőnek, a Manitobai Egyetem Környezettudományi Kara professor emeritusának A számok nem hazudnak című munkáját. Ebből kiderül, hogy a homoszexuálisok körében az átlagosnál gyakoribbak a pszichés problémák, magasabb a szenvedélybetegek és az öngyilkosságot megkísérlők aránya.

Vagyis a tudományosan igazolt tények alapján elmondható, hogy a homoszexuálisok nagy átlagban jóval labilisabbak pszichésen, mint az egészséges nemi identitású emberek.

A gyermek nem játékszer

Ebből pedig kényszerítő erővel következik, hogy gyermeknevelésre nem alkalmasak. Az LMBTQ-lobbi által a köztudatba erőszakolt nézőpont eleve torz, hiszen az azonos nemű párok vélt gyermeknevelési, -örökbefogadási jogából indulnak ki. Csakhogy „nem a párnak van tehát joga a gyerekhez, hanem a gyereknek van joga anyához és apához. […] látens önzés van minden olyan gondolkodás mögött, amelyben nem a gyerek egészséges felnövekedésének szolgálata a cél”, szögezi le Uzsalyné dr. Pécsi Rita, a neveléstudományok doktora, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanára a Vasárnap.hu portálon 2021. január 22-én megjelent szakmai állásfoglalásában. A jeles neveléstudós azt is világossá tette, hogy egy gyereknek a férfi- és női mintára is szüksége van az egészséges fejlődéshez.

Az azonos nemű párok által „nevelt” gyerekek ugyanis súlyos hátrányokat szenvednek el, ha úgy tetszik, maguk is traumatizáltak lesznek. A washingtoni Amerikai Katolikus Egyetem neves szociológusa, dr. Donald Paul Sullins professzor 2015-ben egy több mint 200 ezer lelkes reprezentatív mintából 500-nál több azonos nemű pár által nevelt gyermeket vizsgált. A felmérés eredménye megdöbbentő volt, kiderült, hogy az azonos neműek által nevelt gyerekek körében több mint háromszor annyi, hat százalék feletti a súlyos érzelmi problémákkal küzdők aránya, mint a normális párok által nevelt gyermekeknél, de a tanulási gondok, a függőségek és a depresszió is szignifikánsan gyakoribbak körükben – és természetesen jóval gyakrabban válnak maguk is homoszexuálissá, mint egészséges környezetben felnövő társaik.

Még sötétebb kép bontakozik ki dr. Mark Regnerus, az austini Texasi Egyetem szociológiaprofesszora, az Austini Család- és Kultúrakutató Intézet elnöke által 2012-ben közzétett Új családi struktúrák című tanulmányból, melyet 15 ezer 18 és 39 év közötti ember bevonásával készített. A felmérés kiderítette, hogy a leszbikus párok által nevelt gyerekek 31, a homoszexuális férfiak által neveltek 25 százalékát kényszerítették szexre a nevelőszülei. Ezek után nem meglepő, hogy az azonos nemű párok által nevelt emberek körében közel ötször annyi, 24 százalék az öngyilkos gondolatok aránya, mint a normális családokban felnövekedők esetében (öt százalék.)

Épp ezért nagyon nem mindegy, milyen mintát kapnak a gyerekek. Amikor tehát Magyar Péter azt az LMBTQ-lobbi által rongyosra koptatott, ócska kérdést vágja ordítva az Országgyűlésben a nemzeti oldal képviselőnek fejéhez, hogy szerintük az utcán vagy egy szerető egynemű párnál van-e jobb helyen egy gyerek, akkor ezzel az eleve hazug (hiszen nem csak ez a két szélsőséges lehetőség létezik) provokációval valójában nyíltan a gyermekek egészséges fejlődését súlyosan veszélyeztető LMBTQ-zsákmányszerzés pártját fogja.

Lehet korrigálni

Ugyanis, amint Uzsalyné dr. Pécsi Rita korábban lapunknak kifejtette (Kulturális abúzus, Demokrata, 2020. október 21.), „óvodáskorban, de még később is puha, képlékeny a nemi identitás, épp ezért az azonosulásnak óriási szerepe van a formálódásában. Ugyanakkor kijelenthetjük, hogy a születésünk előtt kialakult, megmásíthatatlan biológiai nemünk nem véletlenül az, ami, ebben nincs semmilyen választási lehetőségünk. Sajnos előfordul, hogy valakinél a saját biológiai nemével való azonosulás zavart, valami oknál fogva azt egy szűkebb spektrumban érzékeli, de ilyen esetben nem az a megoldás, hogy még azt a kevés kapcsolódást is lebontjuk, megsemmisítjük, hiszen a biológiai nem meghatározó. A helyreállító terápiák bizonyítják, hogy az ilyen zavarok jelentős mértékben korrigálhatók.”.

Valóban, a tapasztalatok szerint az esetek bő harmadában hatékonyak az úgynevezett konverziós terápiák, amelyek segítségével a pszichoszexuális rendellenességgel küzdők el nem hanyagolható hányadának esélye van visszatérni a normális szexualitáshoz. Ennek élharcosa volt az LMBTQ-lobbi által gyűlölt, 2017-ben elhunyt dr. Joseph Nicolosi amerikai klinikai pszichológus, a Reintegratív Terápiás Szövetség alapítója.

Megdöbbentő, felháborító, ugyanakkor nagyon jellemző, hogy az Európa Tanács (nem azonos az Európai Tanáccsal, sem az Európai Unió Tanácsával) Parlamenti Közgyűlése idén januárban határozatban követelte tagállamaitól, így Magyarországtól is minden olyan terápia betiltását és üldözését, ami egy ember szexuális irányultságát, nemi identitását vagy „nemi önkifejezését” segít megváltoztatni. Elfogadhatatlan, hogy ezzel a „társadalmi szemléletformálást és szexuális nevelést” is követelő diktátummal betiltanák az oly gyakran hangoztatott nemi önrendelkezést, amennyiben az a homoszexualitás elhagyását célozza. Tehát ha valaki homoszexuálissá válik, az az LMBTQ-lobbi előírásai szerint ünneplendő, de ha másvalaki meg nem akar az lenni, arra és a neki segítő szakemberre rendőrrel, bírósággal sújtanának le.

Ágoston Balázs – Demokrata