Bizonyára nem sok embernek kell bemutatni Ianust, a római mitológia egyik istenét. Sok más mellett ő volt a kezdet és a vég védelmezője, róla kapta a nevét január hónapunk is. Ianust a mitológiában két arccal ábrázolták, így a tőle eredő Janus-arcú kifejezést a kettősségre, a kétszínűségre, a hamisságra szoktuk használni. Nos, még Ianus kétarcúsága és az ebből született melléknév is kudarcra van ítélve, ha a Jobbik politikáját próbálnám körülírni vele. Lévén jobb dolgom is, egy ideje már nem foglalkoztam az identitászavaros párttal, lássuk hát, mik történtek Vona Gábor árváinak háza táján, míg én más dolgokkal foglalkoztam.

A kétarcú Ianus és Minerva szobra a schönbrunni kastélyparkban (kép: Wiki)

Igazából az a helyzet, hogy ha látok egy-egy önkormányzati jelöltet ábrázoló képet, alatta pedig a baloldali pártok mellett támogatóként, szigorúan az „összefosás” jegyében ott virít a Jobbik is, nem lepődöm meg. 2010-ben még nyilván hangosan kinevettem volna azt az illetőt, aki ilyet jósolt volna 9 évvel későbbre, de hát az embernek van egy olyan jó (vagy rossz) tulajdonsága, hogy könnyen tud akklimatizálódni akár extrém helyzetekhez is, ha a szükség úgy kívánja. Ilyen és ehhez hasonló közéleti jelenséghez viszont csupán egy csapat gumigerincű áruló szükséges a politikai palettán, amiből – valljuk be – bőven túlkínálat van ebben a „szakmában”. Na, jó! Azért Vágó István Jobbik-támogatásán még így is szanaszét nevettem magam, a hozzám ezer szállal kötődő Komárom-Esztergom megyében pedig az ott éktelenkedő közös „összefosás”-listát személyes sértésnek veszem, de hát azt hiszem, erre szokták azt mondani, hogy én már csak egy kávét kérek.

Viszont van egy új jelenség is a párt életében, amire most láthatóan ráfeküdtek a szervezet prominensei. Ehhez bőven elég végiggörgetni a Jobbik házi hírmondóját, az Alfahírt, ahol lelkesen számoltak be egy augusztus végén tartott „értelmiségi disputáról”, ahol többek között olyan „konzervatív” emberek cseréltek eszmét, mint például a bevándorlókat támogató Beer Miklós, azóta már nyugalmazott váci püspök, vagy Gulyás Balázs publicista. A disputa önmagában sok szót nem érdemel, a kedves olvasók bizonyára tudják, hová kell elhelyezni a politikailag korrekt koordinátarendszerben a „konzervatív, mérsékelt jobboldali” szereplőket (nagyjából ugyanoda, ahová a balliberálisokat, csak ők valamiért jobboldalinak hiszik magukat). Ők azok, akik valamiért a Fideszt „szélsőjobboldalinak” hiszik, minden harmadik mondatuk az „autoriter rendszerek és diktatúrák károsságára” épül, valamint tévéreklámokat megszégyenítő gyakorisággal mantrázzák, hogy a rendszernek bizony „mérsékelt jobboldali” alternatívára van szüksége a „polgári Magyarország” megteremtése céljából.

Nos, ami a mi cikkünk szempontjából fontos, az az, hogy ezen a dispután jobbikos politikusok is részt vettek, a teljesség igénye nélkül például ott volt Jakab Péter vagy Sneider Tamás is. Sneider bicskanyitogató módon úgy nyilatkozott hozzászólásában, hogy „a politika legfontosabb mércéje az erkölcs”, valamint, hogy a „szociális kérdésekre a Jobbik lát rá legjobban, mert a párt vezetői a ’90 után lecsúszott közép- és alsóosztályból származnak”. Azt már persze nem tette hozzá, hogy azóta mindkét rétegtől igen eltávolodtak, az erkölcsről nem is beszélve.

A cél és az azóta többször megismételt kommunikáció egyértelmű: a Jobbik Ianus arcait megszégyenítve, áthatolhatatlan vastagságú rinocéroszbőrét segítségül hívva a „jobbközép alternatíva” mozgatórugója akar lenni. Hogy ehhez a maradék tagság hogyan viszonyul, illetőleg a párt „élvonalbeli” politikusai között teljes-e az egyetértés a stratégiát illetően, egyelőre nem tudni, de könnyen elképzelhető, hogy a közelgő önkormányzati választásokon résztvevő moslék bukása utáni idők újabb túlélését kívánja biztosítani a sokadik arculatváltás. Ezt hívatott alátámasztani a párt alelnökének és kampányfőnökének, Stummer Jánosnak a kijelentése is, miszerint a „jövő nemzeti konzervatív pártját kell építenünk”.

A Jobbik tehát láthatóan készül az őszi bukás utáni újabb fordulatra. Hogy ez jár-e majd belső konfliktusokkal és személycserékkel, az a jövő zenéje, ahogyan az is, hogy ezt az ikszedik arculatváltást egy maroknyi emberen kívül bárki elfogja-e hinni még. A másik kérdés az, hogy maga a Jobbik vezetősége elhiszi-e. Ennyire elszakadtak már a mindennapi valóságtól, vagy pusztán csak azon dolgoznak, hogy valahogy kihúzzák ’22-ig, hiszen addig még jól meg lehet élni az egykori jobboldali radikális pártból?

Arról a társadalomról, ahol a Gyurcsány Ferenc vezette DK második erő tud lenni, valóban sok rosszat el lehet mondani, de még ezzel együtt is kétlem, hogy bárki hisz majd a „konzervatív, polgári” Jobbikban – ha egyáltalán megvalósul a tervük. Vagy esetleg Vágó Istvánt is beveszik majd? Hamarosan kiderül!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info