A Wikipédia tanúsága szerint a Szomorú vasárnap című 1999-es német-magyar film: „a világhírű zeneszerző Seress Rezső életének, illetve az egyetlen magyar világsláger, a Szomorú vasárnap című számának állít emléket” . Valójában azonban a világszerte a maga érdekeinek megfelelő történelem-előírását az emberek fejébe döngölő, és az annak ellentmondásait feltárni és bemutatni kívánó kutatókat globálisan börtönbüntetéssel elfojtó globális érdekeltség tanainak állít igen sokadszor emléket.

A Port.hu kritikusának véleménye szerint: „egy rendes giccsbe ojtott német lelkiismeretfurdalás-mozi”. Kétségtelen, a néző érzelmeit mesterien manipuláló, nagyszerű filmalkotás, egy gyönyörű nő, Marozsán Erika főszereplésével.

Ha a film tényleg Seress Rezső életének akarna emléket állítani, akkor vajon miért állítja be a Spitzer Rudi néven született, zsidó származását nyíltan fölvállaló zongoristát keresztényként? Netán azért, mert az igazi zeneszerző, Seress, az ún. vészkorszak végét 23 évvel élte túl, a híres dal szövegírója, Spitzer Rudi hitsorsosa, Schwartz, alias Jávor László pedig további 15 évvel később, még 1983-ban is szerepelt a Somogyi Néplapban? Így halálukat igen nehezen lehetett volna a gaz németek terhére róni. (Megjegyzendő, hogy az igazi Seress 1968-as öngyilkossága már csak azért sem illett volna a film buzgó történelemszemléletéhez, mert azután követte el, hogy az Appel-Aczél féle judeobolsevista elvtársak megtiltották neki, hogy szerzeményeit nyilvánosan előadja.)

Így tehát a Seressnek emléket állító film a zeneszerző helyett egy zsidó vendéglőst talál ki, aki, bár megmenti Hans Wieck életét, az később, amikor Budapesten SS-Obersturmbannführerként élet és halál ura, bár megígérte és meg is tehetné, nem menti ki a kétségbeesett deportálásra várók közül azt az embert, akinek a saját életét köszönheti.

S itt, az igazság kedvéért idézzük Seress Rezső életrajzát a Színészkönyvtárból: „Gyakorta meséli kalandját mindenkinek, és csodába illő megmenekülését a távoli Németországból, a halálgyárak közeléből”. Elmondja, hogyan mentette őt ki egy magas rangú német tiszt, aki járt a budapesti Kulacs vendéglőben, és onnét jól ismerte a zongoristát és a Szomorú Vasárnapot. "’Azonnal ruhát adott és rejtegetett’. Egy tárca maradt megmenekülésének emlékéül, egy ezüst H.W. monogramos cigarettatárca. Sokat fohászkodik Jézushoz akkor nagy elhagyatottságában, de arra nem számít, hogy egy náci Sturmbannführer képében jön el a megváltás.”

A Seress által leírt megváltásból, és H.W.-ből a filmben Hans Wieck néven gyilkos áruló lesz.

Ráadásul a vásznon hatalmával visszaélőnek bemutatott németet még korruptnak is ábrázolják: a módos zsidóktól szabadságlevelekért cserébe vagyontárgyakat és valutát présel ki, amiket koporsókban szállíttat haza Németországba a maga hasznára. A film a de-hisz-a-saját-szememmel-láttam meggyőző eszközével szemlélteti az utolsó kétkedőnek is: lásd, ilyenek a gaz németek, nem pedig megváltók. (Érdekes, hogy a háborús időket bemutató filmekben a szovjet megszállókat sosem ruházzák fel hasonló vonásokkal!)

S végül a purimi bosszú népének összetéveszthetetlen kézírása: a gyönyörű hősnő több mint fél évszázaddal később is csak azután tudja 80. születésnapját „igazán boldogan” megünnepelni, miután megmérgezte a szintén 80. születésnapját ünneplő, időközben világszerte elismert németet.

Ahogy Theodore N. Kaufmann már 1941-ben megírta: a németeknek pusztulniuk kell!

Ezt a nemes célt szolgálja, immáron hathatós német segítséggel, az öngyilkosok daláról készült filmremekmű, a Szomorú vasárnap.

Héjj Andreas

(Kuruc.info)