Evidencia, hogy egy normális magyar ember számára június 4-e gyásznap. Hogy e tényről mégis értekeznünk kell, annak egyszerű oka van: a Magyarországot 2010 óta vezető „nemzeti kormány” számára mégsem az.
Az még helyénvaló, hogy a Matica Slovenská és Jan Slota számára Trianon napja ünnep (közben csatlakozott hozzájuk a román külügyér is - a szerk.), hiszen a Felvidéket kiszakítva a történelmi Magyarország testéből, Csehszlovákia részeként, nemzetközi jogi értelemben 1920. június 4-e tekinthető Tótia egyfajta születésnapjának, pontosabban fogantatása dátumának. A kihordás periódusa kissé elhúzódott ugyan, hiszen az önálló „Szlovákia” csak 1939-ben született meg, majd 1993-ban újraélesztették-galvanizálták, eddig élt tehát 21 évet.
A Matica Slovenská nevű tót „kulturális egyesület” tegnap előhozakodott ugyanis azzal az ötletrohammal, miszerint Tótiában nyilvánítsák hivatalos állami emléknappá a trianoni diktátum évfordulóját, hiszen a trianoni „békeszerződés” jelenti a garanciát "azokra a határokra, amelyek Szlovákiát és Magyarországot elválasztják. Nos, egy kis bibi azért csúszott nemzetközi jogi értelemben az „okfejtésbe”, tudniillik mind a trianoni „rendezés”, mind az 1947. évi párizsi béke a magyar és az azóta kimúlt csehszlovák állam között jelölte ki az új államhatárt. A Magyarország és „Szlovákia” között létezett határvonal ellenben az 1938. november 2-ai első bécsi döntés értelmében a jelenleginél kissé északabbra húzódott, és az akkori Tótia mintegy 11 ezer négyzetkilométerrel csekélyebb területi kiterjedésű volt, ugyanis az említett német-olasz döntőbíráskodás értelmében – amelyet nem mellesleg Nagy-Britannia és Franciaország is elismertek – a Csallóközt, a Kisalföld északi részét, a Felvidék déli határsávját – ahol az összlakosság csaknem 90%-a magyar, és nem tót volt – visszacsatolta az anyaországhoz. Még tragikusabb a helyzet Maticáék számára, ha a történeti jog talajára helyezkedve tekintünk a dolgokra, ugyanis ez esetben a Tótiának nevezett államocska teljes egészében letörlődne a térképről, tekintettel arra a lényeges körülményre, hogy teljes egészében a történelmi Magyarország Felvidék néven ismert régiójában jött létre, s teljes egészében azt fedi le. Magyarán, „Szlovákiának” egyetlen négyzetcentiméter olyan területe nincs, amely ne ősi magyar államterület és föld volna. Így tehát részükről érthető a páni félelem, no meg az a törekvésük, hogy június 4-e nyilváníttassék tót állami ünneppé.
Más a helyzet azonban a „magyar, nemzeti”, Fidesz nevezetű párttal. Amennyiben ők valóban magyar nemzeti érzelműek és a magyar érdekek szószólói volnának, mi a csudát és fészkes fenét ünnepelnek ők már 2010 óta ezen a napon, különösképpen együtt pezsgőzve és vigadva a tót megszállókkal? Minderre a gyalázatra két nappal ezelőtt rákontrázott a fideszes Kövér (Bajusz) László, amikor Novák Előd jobbikos képviselő indítványára azt a kretén választ méltóztatta adni, hogy a parlament június 4-én nem fog emlékülést tartani, mert ezen a napon nincs országgyűlési munkanap. Érdekes. Amikor néhány évvel ezelőtt a világszélhámos Elie Wiesel „holokauszt-túlélő” Budapesten járt, s aki telehazudozza a földgolyót állítólagos auschwitzi passióélményeivel – noha úgy volt ő ott fogoly, mint jómagam, aki 1964-ben születtem – nos, akkor össze lehetett hívni a Ház rendkívüli ülését, s az egész díszes fideszes-szocialista parlamenti menazséria ott hajbókolt előtte és afféle csínytevésen kapott sunnyogó nebulókként fogadták ennek a senkiházi csalónak a megfeddését a magyarországi „szörnyűséges” antiszemitizmus miatt. Egyáltalán Wiesel holopápa mi a nyavalyát keresett a magyar Parlamentben? Miért nem ment a Dohány utcai zsinagógába, esetleg valamelyik holo- vagy zsidó kulturális központba? Érdekes adalékként a Wiesel-történethez még annyi kívánkozik, hogy ezt a közönséges, hazug szélhámost épp egy nyíregyházi zsidó ember, Grüner Miklós leplezte le (ld. itt és itt). Ezek a parlamenti idióták pedig a „magyar” törvényhozás épületében alázkodtak porig Wiesel előtt, s szórták a hamut a kobakjukra.
Ám, hogy történetünk kerek legyen, zárjuk azzal, hogy az ország miniszterelnöke, Orbán Viktor épp a trianoni gyásznapon érzett elengedhetetlen, csillapíthatatlan vágyat és késztetést, hogy holokauszt-ügyben megszólaljon. Az amerikai zsidó képviselőknek írott levelében a „német megszállás” Szabadság téren felállítandó emlékműve kapcsán kifejtette, miszerint „ez az emlékmű arra emlékeztet mindannyiunkat, az áldozatok emléke előtti főhajtással, hogy hazánk szuverenitásának elvesztése tragikus következményekkel járt, sok százezer ember életét követelte, és további millióknak, az egész nemzetnek rengeteg szenvedést okozott”, továbbá „erkölcsi, szellemi jóvátételt adtunk a történelem során velünk együtt élt és a magyar nemzet részévé vált zsidó közösség tagjainak” is. Megemlítette a Holokauszt Múzeum létrehozását is, a holokauszt-emléknap bevezetését, és kiemelte:„zéró toleranciát hirdettünk az antiszemitizmus ellen”. A miniszterelnök jelezte egyúttal, hogy idén emlékezünk meg a „magyar holokauszt” 70. évfordulójáról. Ezzel kapcsolatban arról is biztosította az amerikai képviselőket, hogy kormánya a holokauszt-emlékév minden lényeges mozzanatában igényt tart a magyarországi zsidó közösség véleményére és részvételére. Fejtegetéseit e magvas gondolattal zárja: „Mi úgy gondoljuk, hogy a holokauszt az egyetemes és a magyar történelemben is egyformán sötét korszak”
Nos, a magunk részéről úgy gondoljuk, hogy egy valóban nemzeti kormány június 4-én Magyar Gyásznapot tartana, s az év 365 napján azon munkálkodna töretlenül, hogy a magyar nemzet üdvére és boldogulására váljon, megpróbálja a Trianon okozta sebeket orvosolni és gyógyítani, s a leendő revízió érdekében például – a buziszervezetek és egyéb deviáns aberráltak helyett – a magyar fiatalokat támogassa minden téren. Azért, hogy végre megkezdődhessék a magyar nép demográfiai gyarapodása, tekintettel arra, hogy a történelem a szülőszobákban dől el, s egy terület mindenkor azon népé, amely belakja. S ha a Kárpát-medencében ez az üdvös folyamat a magyarság részéről kiteljesedne, teljesen mindegy, hol húzták meg Trianonban és Párizsban az államhatárokat, a magyarság visszaszerezhetné ősi hazáját. Ez lehet a magyar revíziós politika jövőbeli sikerének legfőbb kulcsa.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
Részlet a szerző nyíregyházi beszédéből:
Kapcsolódó:
- Folytatják a beteges ámokfutást: idén is ünnepli Trianont a Fidesz