Izraelben ma ünnepélyes összejövetelen elismerésben részesítették a koronavírusos járvány elleni küzdelemből részüket kivett egészségügyi dolgozókat. Az eseményen jelen volt mások mellett Binjámin Netanjáhu miniszterelnök és Juli-Joél Edelstein egészségügyi miniszter. A megjelenteket videoüzenetben köszöntötte Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója, aki kenetteljes és érzelmektől fűtött beszédében leginkább Netanjáhu kormányfőt és az izraeli kormányt tömjénezte – írja a Jiszráél Há-Jom című újság.



Albert Bourla videoüzenetben dicsérte Izrael népét (fotó: videókép)

Albert Bourla, a Pfizer gyógyszeripari cég zsidó vezérigazgatója a többi között ezt üzente a jeruzsálemi rendezvény részvevőinek: az izraeli kormánnyal folytatott megbeszéléseim folyamán Binjámin Netanjáhu kormányfő meggyőzött arról, hogy Izrael lehet az ideális ország, amely képes megmutatni a világnak, milyen eredménnyel jár a gyors ütemben elvégzett oltási kampány - jelentette ki a szaloniki származású Bourla, majd hozzátette: ám, amit Izrael ezen a téren végül is elért, az minden reményemet túlszárnyalta. A legutóbbi adatok szerint Izrael összlakosságának 57 százaléka teljesen be van oltva, s az első 120 nap alatt elvégzett oltási programmal sikerült elkerülni 159 000 új megfertőzést, 25 ezer kórházi ápolást és 5 500 halálesetet – mondta Albert Bourla.



A jeruzsálemi eseményen Binjámin Netanjáhu is beszédet mondott (fotó: Jonátán Sindel)

„Gratulálok az izraeli miniszterelnöknek, az egészségügyi miniszternek és a velünk együttműködő izraeli tudósoknak, a vakcinákat terítő egészségügyi intézményeknek és Izrael egész népének, amiért ilyen hatásos módon megvalósították az oltási programot. Az önök erőfeszítései segítenek megmutatni a világnak, hogy a tudomány képes legyőzni a koronavírust” – üzente Amerikából Jeruzsálembe Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója.

H. J. – Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Az EU-országok helyett Izraelben landolt a Pfizer vakcináit szállító repülőgép

- A Pfizer négymillió vakcinát szállít Izraelnek - megint működik a zsidó szolidaritás