Igazából egy felháborodott sugallat miatt már jóval azelőtt meg akartam írni az elemzésemet az Amazon Studios által készített A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi című sorozatról, hogy azt egyáltalán elkezdték idehaza vetíteni, aztán utóbb mégis meggyőztem magam, hogy nem teszem, ennek pedig egyetlen egyszerű oka volt. Noha már hónapokkal ezelőtt tudni lehetett, hogy az új Gyűrűk Ura-sorozat erősen korszellem-kompatibilis lesz, a néger tündék látványa pedig egyszersmind szembe megy a Tolkien által teremtett világ alapvetéseivel is, mégsem éreztem helyénvalónak, hogy pusztán ebből a nézőpontból már azelőtt lehúzzam az egészet, és felháborodjak, hogy egyetlen részt is láttam volna belőle. Mivel lennék akkor jobb, mint az ész nélkül vagdalkozó liberálisok? – kérdeztem magam joggal. Ez végül odáig fajult, hogy nem is egy vagy két részt vártam meg a sorozatból, hanem ötöt, mire úgy éreztem, számomra teljes mértékig vállalhatóan le tudom írni a véleményemet a sorozattal kapcsolatban.
Forrás: amazon.com
Erre a döntésre egyébként azért is jutottam, mert Tolkien világa számomra mindig is etalon volt a műfajban, az eredeti trilógiát gyerekként is nagyon szerettem, a harmadik rész pedig kétségtelenül az a film, amit a legtöbbször láttam életemben, pedig viszonylag ritkán nézek újra egy már látott filmet. Furcsa, hogy erről az eredeti, Peter Jackson-féle filmtrilógiáról mára már úgy beszélünk, mint a (film)történelem egy szeletéről, hiszen már nekem is kézzelfogható, élénk emlékeim vannak róla. Sorozatot csinálni ebből a világból viszont teljesen más műfaj, mint egész estés játékfilmet.
Amit elsőként érdemes leszögezni A hatalom gyűrűivel kapcsolatban, hogy egész egyszerűen gyönyörű, mondjuk tegyük gyorsan hozzá, volt is miből gazdálkodni a készítőknek. Az 1 milliárd dolláros költségvetés (amelyben benne vannak a jogdíjak megvásárlásai is, sajnos viszont A szilmariloké kimaradt, így a kizárólag ott feltűnő szereplők, történetek nem is kaptak helyet a sorozatban) a valaha készült legdrágább sorozattá léptette elő A hatalom gyűrűit. A tündék vértjeitől kezdve Khazad-dűm törptárnáin át egészen Númenor királyságáig olyan szintű részletességgel van minden kidolgozva, hogy a látványra egészen biztosan nem lehet panaszunk. Olyan helyszínek olyan formái elevenednek meg előttünk, amelyekről pár éve még nem is gondoltuk, hogy látjuk őket filmen valaha, és joggal hihettük, hogy csak a könyvek alapján tudjuk elképzelni.
A Másodkorban kissé vegyesebb volt a szereplők etnikai összetétele (forrás: Prime Video)
A Gyűrűk Urához képest több mint 3 ezer évet ugrunk vissza az időben, egészen a Másodkorig. A későbbi Mordor területén még emberek élnek, de a Harmadkorra már régen elpusztult Númenor is büszkén és dicsőn áll. A tündék hosszú életének köszönhetően találkozhatunk azonban ismerős karakterekkel is. A filmtrilógiában is szereplő Galadriel vagy éppen Elrond A hatalom gyűrűiben központi szerepet játszanak, mindketten a sok szálon futó cselekmény gócpontjainak minősülnek. Fontos tudni azonban, hogy a sorozat által felvázolt cselekményt nem Tolkien írta, legalábbis nem abban a formában, ahogy A Gyűrűk Ura esetében. A Másodkorban történteket a különböző függelékekből, Tolkien fő műveiben előforduló visszaemlékezésekből ollózták össze a sorozat készítői, sőt, ahogy már előbb érintőlegesen említettük, a tengernyi pénzből nem minden szállt rá az Amazonra, így bizonyos elemeket, szereplőket, történeteket ki kell hagyni. Ezen a ponton viszont inkább van olyan érzése az embernek, hogy az Amazonnak ez így teljesen megfelelt, semmint gondolta gátló tényezőnek. Ha nagyon akarták volna, további pénzösszegből az egyéb jogdíjakat is felvásárolják, cserébe viszont jobban kellett volna kötődniük Tolkien életművéhez.
Mindezek ellenére az alkotók – ez talán a szintén tetten érhető woke-kultúra miatt furcsán hangozhat – de tisztelettel, vagy legalábbis nagy odafigyeléssel bántak Tolkien világával azokat a tényezőket leszámítva, amelyeket a későbbiekben ismertetek majd. A párbeszédek, noha már nem teljes mértékben Tolkien életművét vetítik vissza, de 2022-höz képest (!) tartalmasak, és ahogy haladunk előre a cselekményben, minden negatív jelenség ellenére érezzük, hogy abban a világban járunk, ahol évezredekkel később a klasszikus filmtrilógia is játszódik majd.
Númenor, az emberek hajdani dicső királysága egész egyszerűen gyönyörű (forrás: Prime Video)
Említettük, hogy a cselekmény több szálon fut, ezek közül én a fiatal Galadriel kvázi fejlődéstörténetét emelném ki, amely természetesen szorosan összefügg a történet gerincét alkotó közelgő háborúval. Annak ellenére, hogy a világ már régóta nem látott háborút, és sokan már el is hiszik, hogy a Gonosz végleg legyőzetett, Szauron – a hatalmas erővel bíró Morgoth egykori szolgája – „hosszú hallgatás” után új erőre kap, hogy sötétségbe borítsa Középföldét.
Több helyről érte az a vád a sorozatot, hogy egész egyszerűen unalmas és egy-egy részben alig történik érdemleges cselekmény. Véleményem szerint ez viszont egyáltalán nincs így. A fentebb ismertetett cselekményt és atmoszférát – a megannyi egyéb kisebb, de a kerek egészbe kapcsolódó történetszállal együtt – idő megteremteni, egy ilyen kiterjedt világ esetében meg aztán végképp bűn lenne elkapkodva belevágni a közepébe. Egyébként az atmoszféra felépítésével a készítők kiválóan játszanak. Hiába hirdetik a háború végét, sokan még maguk az ezt vallók sem hiszik el saját szavaikat, a feszültség pedig kézzel tapintható. A „vihar előtti csend” izgalmát pedig leginkább akkor lehetett érezni, mikor történetünk elején letekintünk a tünde őrtoronyból Délföldre erdős, zöld mezős tájára, amelyből tudjuk, hogy később Mordor éjfekete földje lesz. Tudom, 2022-ben nem divat a lassan építkezést dicsérni, de mindenképpen örülök, ha több mindenben nem is, de ebben legalább nem engedtek a készítők a korszellemnek.
Hovatovább azok, akik a nagy átlagnál jobban érdeklődnek Tolkien világa és úgy általában Középfölde története iránt, azoknak A hatalom gyűrűi tényleg hiánypótló. Hiányzó láncszemek kerülnek helyre és a Másodkor története nyomán ténylegesen szemünk előtt alakul és változik Középfölde. Egy ilyen látványos sorozaton keresztül megtekinteni azt, hogy ez a történet bizony nem A Gyűrűk Urával kezdődött (sőt, igazából ott fejeződött be) és – hogy a példánál maradjak – Mordor sem volt mindig kietlen pusztaság, hanem emberek lakta, zöldellő vidék, felbecsülhetetlen érzés és élmény. Látni, hogy a Harmadkor egyértelmű hanyatlása előtt léteztek dicsőbb időszakok, ahol sem a tündék, sem az emberek világa nem omladozott oly mértékben, mint A Gyűrűk Ura által feldolgozott időszakban, sőt, eredményesen vették fel a harcot a terjeszkedő gonosz ellen.
- A Másodkorban léteztek fekete tündék és törpök. - Mi lett velük? - ...
Merthogy sok másban sajnos igen. A látványt minden egyes alkalommal dicsérni fogom, ha A hatalom gyűrűi szóba kerül és a cselekmény is szépen-lassan kibontakozik, de néha azért olyan érzése támad az embernek, mintha utóbbi az előbbi rovására ment volna. Nagy valószínűséggel ez viszont arra vezethető vissza, hogy a készítők nem uralják a teljes tolkieni örökséget, és az ebből fakadó hiányt a látványvilággal akarják pótolni, az pedig csak hab a tortán, hogy jelenkorunk közönségének úgyis a látvány a mindene, vagy rosszmájúan úgy is mondhatnánk, hogy ez az egy, ami érdekli őket. Tisztelet a kivételnek.
Továbbá – és itt visszakanyarodok a kiindulóponthoz – A hatalom gyűrűi, ahogy az várható volt, egy ízig-vérig woke szellemben fogant sorozat annak minden kínjával együtt. Feltűnő, hogy egyrészt jóval több a női karakter mint A Gyűrűk Urában (ez egyébként alapvetően szerintem nem baj), másrészt pedig az, hogy sokkal központibb szerepet kapnak mint a legtöbb férfi karakter. Sok esetben a nők sokkal határozottabbak, döntésképesebbek és jobban a középpontban vannak, mint a helyenként kissé szerencsétlen, bukdácsoló, a háttérben meghúzódó, néha már-már önállóan cselekvőképtelen férfiak. Ez Tolkien a nemi szerepekről alkotott véleményét egyáltalán nem tükrözi vissza.
Mint ahogy a szintén woke szellemben született rasszkvóta sem. Itt a néger törp vagy tünde teljesen átlagos dolog, a rassz valahogy mintha nem is létezne Középfölde világában. Lehet azzal vagdalkozni – sok elemző meg is tette – hogy rasszista az (ó, micsoda „rettenetes bűn”!), akinek ez nem tetszik, de ez egyrészt nem érdekel, másrészt nem kizárólag ezért zavaró. Tolkien ugyanis egyértelműen leírja a tündék kinézetét, köztük van a hófehér bőr is. Innentől kezdve a készítők élesen szembemennek az író által megálmodott világ egyik legközpontibb fajának adottságaival. Egyébként, ha a Másodkorban éltek fekete törpök és tündék vagy éppen emberek (az eredeti filmtrilógiában a Szauron oldalán harcoló haradiakat leszámítva még az emberek között sincs fekete), mi lett velük a Harmadkorra? Volt egy etnikai tisztogatás egész Középföldén? Az pedig már csak hab a tortán, hogy az Amazon sorozata különleges gonddal még rendszerint össze is boronálja ezeket az eltérő rasszból származó szereplőket. Néger tünde, fehér lány, törpöknél fehér férj, fekete feleség.
Összességében A hatalom gyűrűi egy lassan, alaposan és jól építkező sorozat, ahol hamar érezzük, hogy bizony hamisíthatatlanul Tolkien világába csöppentünk. Azonban, hogy egy idevágó hasonlattal éljek, valahogy mégis van valami nyugtalanító ebben a világban, és itt most nem a cselekményre, Szauron visszatértére utalok. Nagyon megmaradt, hogy Tolkien A szilmarilokban milyen mesterien írja le, hogy Melkor (a későbbi Morgoth) hogyan lett gonosz. Gyönyörű dalokba „hamis szólamokat csempészett”, így fejeződött ki a jótól való eltérése, kezdeti sötétsége, gonoszsága. S valahogy A hatalom gyűrűivel kapcsolatban is érzem ezeket a „hamis szólamokat”. A gyönyörű látvány, a remek párbeszédek, a jól építkező és végül felépített cselekményen túl az embert meg-megcsapja a woke-lobbi fagyasztó szele, nyugtalanná tesznek minket „hamis szólamai”.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
* Az elemzés A hatalom gyűrűi 1. évad első öt részének megtekintése után íródott.
Filmelemzéseim, filmajánlóim:
- Rend és körforgás: Az oroszlánkirály
- Odin harcosa - gondolatok Az Északi című filmről
- Alacsonyan repülnek a klisébombák? - Gondolatok a Midway című filmről
- Állóháború - gondolatok az 1917 című filmről
- Nincs kiút - gondolatok A platform című filmről
- Sztereotípiák fogságában - Gondolatok a Becsúszó szerelem című filmről
- Már megint belénk rúgtak - Megnéztem a Természetes fény című filmet
