Az észak-görögországi Szaloniki külterületén gyorsan terjedő tűz miatt embereket kellett kitelepíteni szombat este - közölték a hatóságok.
A lángok este fél kilenc körül csaptak fel hegyvidéki területen, egy szurdokban. A tűz gyorsan terjedt át a síkságra, főként a bozótos területeken égve - számolt be a helyi tűzoltóság. A lakóépületeket ugyan megkímélte a tűz, de több üzlet megrongálódott - tette hozzá a szolgálat.
A környék lakóit SMS-ben értesítették az evakuálásról.
A kitelepített emberek közül mintegy 120-at egy tornateremben szállásolták el, míg a többieket egy pszichiátriai kórházban.
A hatóságok az éjszaka folyamán bejelentették, hogy egy 76 éves férfit őrizetbe vettek a tűz okozásának gyanújával. A tűzoltóság szerint "úgy tűnt, nem volt józan".
Sűrű füstfelhő borította be Szaloniki több külvárosát és nyugati negyedeit.
A tűzoltóság tájékoztatása szerint mintegy 115 tűzoltó, 38 tűzoltójármű vett részt a lángok elleni küzdelemben. Tűzoltó repülőgépeket is bevetettek Egyelőre nincs jele annak, hogy a tűz a város felé terjedne, de a tűzoltók továbbra is riadókészültségben vannak. Az erős szél megnehezítette a lángok megfékezését.
Görögországban nyaranta gyakoriak a bozóttüzek. Az első jelentős erdőtűz idén szerdán keletkezett az ország középső részén, ahol egy férfi és 12 éves fia életét vesztette.
Szombaton további tüzek dúltak Szaloniki környékén, többek között a népszerű üdülőhelynek számító Halkidiki-félszigeten és az északabbra fekvő Kilkis településen. Görögországot eddig megkímélte az a rendkívüli hőhullám, amely Európa többi részének nagy részét elborította.
(MTI)