Elképzelhető, hogy nem fényről van szó az alagút végén, hanem a gyorsvonat jön szembe, de az utóbbi időben mintha enyhén olvadna a woke által létrehozott, kilométer vastagságú jégpáncél. A go woke go broke nyomán több alkotást vagy terméket büntetett meg a közönség, ebből a felhozatalból pedig kiemelkedően nagy örömmel néztük Az akolitus elsüllyedését, mely a Star Wars világát gyalázta meg.




A progresszív szereplőknek persze nem szokásuk a magukba nézés, az önvizsgálat, a megfelelő konzekvenciák levonása, annál inkább a másokra való mutogatás. E szerint pedig egy woke show csak akkor bukhat meg, ha a „bigott, ultrakonzervatív” közönség megmételyezi azt. Így gondolja a The Acolyte egykori főszereplője, a néger biszexuális, woke-aktivista, és természetesen feminista Amandla Stenberg is.

Az akolitus egyébiránt nem csak a woke-tartalmak miatt bukott meg, hanem a logikai bukfencek, az ötéves gyerekeknek írt párbeszédek, cselekménnyel kapcsolatos ellentmondások, hibák, meg még egy sor más ok miatt. Stenberg úgy látja, persze minden tökéletes volt, a sorozat alkotója, a queer Leslye Headland pedig a „világ legjobb embere”.

A biszexuális fekete színésznő szerint tehát mindenért a „kirekesztő” rajongók a felelősek, erről pedig az Instagramján is nyíltan beszélt.

Elmondása szerint már „az első perctől kezdve szűnni nem akaró gúnyolódásnak voltak kitéve”, ami igazából teljesen érthető, csak nyilván nem Stenberg számára. A színésznő a woke-szótár szinte összes szavát belesűríti egyetlen mondatba, őket célzó „gyűlöletbeszédről, gyűlöletről, előítéletekről” hadovál, és „vitriolos hiperkonzervatív bigottnak” nevezi azokat, akiknek nem tetszett az aberrált ömlengésük. Élvezet olvasni a kétségkívül „idegállapotba” került woke-harcos szitkozódását, amiért a normalitás fénye egy pillanatra felcsillant a borús égbolton.

Szitkozódás persze nem létezik anélkül, hogy inverzben hálás legyen azoknak, akik szerették a sorozatot (értsd: minden, a Star Wars világát megerőszakoló woke-tartalmat lenyeltek, vagy akár támogattak), vagyis felállítása az ellentétet a „bigott alt-right” és a „toleráns, szeretni való rajongók” között.

E szerint a logika szerint egyébként a woke csak azt szereti, aki behódol neki és támogatja, mindenki más eltiporni való féreg, és ez igazából tényleg így van. Amandla Stenberg nagy csalódottságában kivillantotta foga fehérjét és bebizonyította, mennyire gyűlöli azokat, akik nem nézik jó szemmel a „tolerancia és elfogadás” ámokfutását.

„És ez (a gyűlölethullám – Á.B.) igazán hatással volt rám, amikor először kaptam meg a munkát, mert ez olyasmi, amit nem tudsz teljesen megérteni, nem tudod, milyen érzés, amíg nem történik meg veled" – mondta az ominózus megnyilvánulásában a woke-néger.

Hogy ezt a „gyűlöletet” miért kapták, miért fordult szembe a The Acolyte-tal a közönség markáns része, természetesen érintetlen marad. Tovább erőltetik, tovább ömlesztik ránk a progresszív ocsmányságaikat addig a pillanatig, amíg végleg meg nem elégeljük és nem küldjük őket oda, ahová valók: a társadalom perifériájára.

Ahhoz képest pedig, hogy Stenberg számára elvileg „nem jelentenek nagy megrázkódtatást a történtek”, eléggé felpaprikázta magát a „rasszista, kirekesztő, bigott” közönségen. Ez olyannyira így van, hogy idén júniusban még egy új dalt is kiadott a rabszolgaság eltörlésének napján (ez az Egyesült Államok legújabb „nemzeti ünnepe”) Az akolitus kapcsán őt ért „tűrhetetlen rasszizmus” miatt. Bánata és „idegállapota” a mi örömünk.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info