Narancssárga színű lett kedd délután a Szinva patak egy része Miskolcon, a város polgármestere a helyszínen tájékozódott, a katasztrófavédelem közlése szerint zajlik az ügy felderítése.

Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP) polgármester a Facebook-oldalán azt írta, hogy a helyszínen tájékozódott az ügyben, és egyeztetett a katasztrófavédelem szakembereivel is. Egyelőre nem ismert az elszíneződés oka, eredete, ezeket jelenleg is vizsgálják - közölte.

Hozzátette: soron kívüli vizsgálatot kért a kormányhivataltól, annak eredménye várhatóan szerdán készül el. A polgármester szerint jelenleg nincs olyan információ, amely közvetlen veszélyre utalna, de minden szükséges vizsgálatot elvégeznek, és amint megismerik az elszíneződés okait, tájékoztatni fogja a miskolciakat.

Tóth-Szántai József bejegyzésében arra kéri a közvéleményt, hogy a pontos információk megjelenéséig a hivatalos tájékoztatásokat kövessék, ne a találgatásokat.

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek azt mondta, hogy hozzájuk is érkezett jelzés az üggyel kapcsolatban. Hozzátette, a miskolci tűzoltók a helyszínen a társszervekkel, valamint a kormányhivatal szakembereivel együtt végzik a felderítést.

A Szinva a Bükk-vidék keleti hegyvidékén ered és a Sajó-Hernád-síkra érkezve, a Sajó folyóba torkollik. A patak 20 kilométeren Miskolc belterületén nyugat-keleti irányban a város teljes hosszán átfolyik.

Frissítés: a polgármester újabb bejegyzése:

A helyszíni vizsgálatok és az első információk alapján valószínűsíthető, hogy a Szinva elszíneződésének oka a Miskolci Tatár utcai Fűtőmű területén keresendő.

A rendelkezésre álló adatok szerint a MIHŐ egyik gőzfejlesztő kazánjánál karbantartási munkálatok zajlottak. A kazánból leengedett, vas oxidot tartalmazó vizet eredetileg a szennyvízelvezető rendszerbe engedték, azonban műszaki hiba vagy mulasztás miatt a víz egy része a Szinvába jutott.

A helyszínen a tűzoltóság, a rendőrség, a Városgazda és az illetékes szakemberek is vizsgálatot folytattak. A jelenlegi információk szerint az elszíneződést okozó anyag emberre nem jelent veszélyt.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a szennyeződés az élővilágban károkat okozott. Ez elfogadhatatlan, ezért elrendeltem az eset minden körülményének kivizsgálását.

Azonnali hatállyal kértem a MIHŐ ügyvezetőjét, hogy részletes tájékoztatást adjon a történtekről, a felelősség kérdéséről, valamint azokról az intézkedésekről, amelyekkel megelőzhető, hogy hasonló eset a jövőben előforduljon.

A miskolciak joggal várják el, hogy a város természeti értékeit megóvjuk. Ebben nem lehet kompromisszum. A vizsgálat eredményéről és a szükséges intézkedésekről tájékoztatni fogom a nyilvánosságot.