Ugrás a cikkhez
Reklám

A múlt heti hazai kitérő után evezzünk vissza nemzetközi vizekre, hogy ismét mindenki nyakába zúdíthassam az épp aktuális listámat. Lesz itt egy újabb autó – csak a teljesség kedvéért –, illetőleg top3 helyett kapott a legújabb kávéreklám is, melytől inkább felfordul a gyomrunk, semmint megkívánnánk az italt. Ne késlekedjünk tehát, vessük is bele magunkat szokásos progresszió adagunkba!

3. Ugyan kissé korábbi esetről van szó, de egyrészt az internet nem felejt, másrészt pedig magunkat sem árt emlékeztetni arra, hogy az autóreklámok valamiért az élen járnak a progresszióban (értsd: lassan egymásra licitálnak libsifaktorban). Két héttel ezelőtt alaposan kielemeztem a "Bogárhátú" méltatlan és épp ezért szomorú búcsúztatását, hónapokkal ezelőtt pedig ugyanezt tettem az új Renault Clio-reklámmal. Úgy illendő, hogy álljon itt a BMW saját reklámja is, persze ez még korántsem jelenti azt, hogy a gyűjtemény nem bővülhet a későbbiekben, sőt, mérget vennék rá, hogy hamarosan bővülni is fog. Nem elég, hogy már annyira progresszívak vagyunk, hogy sofőrje sincs az "úr" által rendelt autónak, de, mint kiderül, legalább annyira kényelmes is, hiszen húsz perc menetidő alatt az "úr" könnyed mozdulatokkal pingálhatja át magát nővé. Az illető persze szivárványos ruhába öltözött, de összességében nem csak ez, hanem az egész metamorfózis kellően gusztustalan ahhoz, hogy csak egyszer nézzem meg a videót még akkor is, ha elemezni szeretném azt. "Change your perception" – hirdetik ezek a barmok, már elnézést –, ami nagyjából annyit takar, hogy változtasd meg a felfogásodat, de fordíthatjuk érzékenységnek is. Szerintem a lényeg így is, úgy is átjön. Ráférne már egy tisztítótűz Európára!

 

2. Nem kávézom, így amúgy sem érint, de valahogy nem ezt a reakciót képzelem egy apától, amikor kiderül, hogy a lánya leszbikus. A Douwe Egberts marketingesei ezt másképp gondolták, hiszen a lánya és barátnője közötti otthoni etyepetyét megzavaró apa egy-egy adag forró kávéval engesztelte ki az ifjú párt. Az ötlet bejött, így már mindenki mosolygós, boldog és végtelenül progresszív! Csak semmi kirekesztés, vagy erkölcsi intés, nehogy valami megzavarja a boldogságot (azt majd a bevándorlók fogják).

1. A reklámok után védjünk egy kis klímát! Greta Thunberg azon emberek közé tartozik, akiknek tevékenységét nem lehet nem követni, hiszen a csapból is ő folyik. Ennek okait már sokszor és sok ember kitárgyalta, viszont a minap történt egy mulatságos eset is. Greta ugandai klímaaktivista kollegináját ugyanis lehagyták egy csoportképről (jobban mondva utólag kivágták), ami természetesen általános hisztériába fulladt. Az érintett Vanessa Nakate is telesírta a párnáját. Na jó, ominózus Twitter-bejegyzése végén inkább már fajtájához méltóan fenyegetőzött: "Nem csak egy fotót töröltetek, hanem egy egész kontinenst (saját megjegyzés: itt vélhetően, hatásvadász módon Afrika gyarmatosítására gondol, de ennek tárgyalásába inkább máskor menjünk bele), de erősebb vagyok, mint valaha." Most aztán biztosan mindenki összekakilta magát ijedtében, mondjuk, lehet, hogy valaki tényleg, ugyanis amikor ezt a cikket írom, már egy sor "érintett" bocsánatot kért az "incidensért". Nem baj, én jót nevettem! Végre valami pozitív is van a listán!




Az e heti leveleket ezúton is köszönöm, a BMW-s reklámot azóta már több kedves olvasónk is elküldte (nekik természetesen egyenként visszajelzek, hogy a reklám bekerült a toplistába), s eztán is bíztatok mindenkit, hogy küldjön progresszív híreket a hetiprogresszio@protonmail.com címre!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Heti progresszió (XI. rész)

- Heti progresszió (X. rész)
- Heti progresszió (IX. rész)
- Heti progresszió (VIII. rész)
- Heti progresszió (VII. rész)
- Heti progresszió (VI. rész)
- Heti progresszió (V. rész)
- Heti progresszió (IV. rész)
- Heti progresszió (III. rész)
- Heti progresszió (II. rész)
- Heti progresszió
Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából