Ugrás a cikkhez
Reklám

A délutáni pihenő jobban élénkít, mint egy jó kávé – állítja több kutató. A spanyolok egy része ragaszkodik is hozzá, kormány azonban a hatékonyabb termelés érdekében az állami hivatalok után kiterjesztené a szieszta tilalmát a magánvállalkozásokra, üzletekre is.

Habár Spanyolországban magasabb a munkaórák száma, mint például a németeknél, az átlagproduktivitás messze alatta marad.

A spanyol kormány, részben emiatt, a hagyományos délutáni sziesztát már több mint tíz éve hatályon kívül helyezte a hivatalokban és az állami cégeknél.

Az ország kereskedői ugyanakkor maguk urai és egyes régiókban tartják is magukat a néhány órás pihenőhöz: olyannyira, hogy a kisebb spanyol városok 13 óra után teljesen elnéptelenednek, az üzletek mellett az irodák is több helyen kiürülnek. A kereskedők csak 4-5 óra felé nyitnak ki újra.

A déli országban már többször felvetődött, hogy a hatékonyság, a termelékenység növelése érdekében teljesen megszüntetnék a délutáni sziesztát. A tervek között szerepel az is, hogy az ország visszatér a greenwich-i időzónába.

Többen születnének, kevesebben válnának

Egy tanulmány szerint a szieszta teljes megszüntetésével növelni lehetne az életszínvonalat, emelkedne a születési ráta és csökkenne a válások száma is.

Ugyanakkor az intézkedés komoly hatással lenne a spanyol gazdaságra is – mondta el a Kossuth Rádió szombat reggeli műsorában Trautmann László, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánja.



Egy férfi szundít egy kőpadon a kellemes déli napsütésben szieszta idején az észak-nyugat spanyolországi Santiago de Compostelában (MTI/EPA/LAVANDEIRA)

Megváltozott a gazdaság szerkezete a válság óta, előtérbe került a kreatívabb, alkotóbb jellegű szellemi tevékenység. Ezek összehangolásához pedig rendkívül fontos az időzónák összehangolása, az a folyamat, hogy nagyjából mindenki azonos időben gondolkodjon, tudjon kommunikálni egymással – nem csak Európában, hanem globálisan – világított rá a gazdasági szakember.

Ez munkamegosztási-gazdaságpolitikai, termelékenységnövekedési kérdés elsősorban – tette hozzá.

Egyszerre dolgozna Európa

Nem is a kieső két-három óra számít (hiszen az hozzáadódik a munkaidőhöz), hanem az, hogy ugyanakkor, ugyanabban az időben dolgoznak Spanyolországban az emberek, mint például Németországban és Angliában. Egységes munkamegosztási szerkezet kell – szögezte le Trautmann László.

Ennek feltétele lenne a brit időzónához való tartozás is: lehetővé tenné, hogy Spanyolország a világ egész részével tudjon kommunikálni a nap folyamán.

Az egyre nagyobb mértékben, világszerte terjedő automatizáció korában a termelékenységet már nem az határozza meg, hogy a szalag mellett állva milyen gyorsan tudjuk rakni a munkadarabokat, hanem hogy milyen ötleteink vannak és mennyire tudjuk megvalósítani azokat.

A spanyol munkavállalókat, vállalkozókat is az európai, globális szintű munkamegosztásba kellene bekapcsolni – mondta a Corvinus egyetem dékánja.

(Kossuth Rádió)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából