Miközben a cionisták rendszeresen kioktatják a világot, és a tolerancia, a humanizmus, a béke legfőbb letéteményeseinek állítják be magukat, egyre többen mutatnak rá: a Földgolyó békéjére leselkedő két legveszedelmesebb állam Izrael és az USA. Ébredezik a nemzetközi közvélemény is. (Amit a cionisták úgy mondanának, hogy „erősödik az antiszemitizmus” a világban.)

Paul Craig Robert, Reagan elnök egykori pénzügyminisztériumi államtitkára saját honlapján alábbi sorokat vetette papírra 2013. július 24-én: “Az elmúlt 68 évben a legtöbb katonai agressziót az USA és Izrael hajtotta végre. Persze a háborúknak ez a két kútforrása úgy tesz, mintha agresszió áldozata lenne. Holott Izrael az, amely nukleáris fegyvereket birtokol törvénytelenül, ellenőrizhetetlenül, ráadásul azok létét el sem ismeri. És Washington az, amely olyan katonai stratégiát alkotott, mely a nukleáris fegyverek elsőként történő bevetésén alapszik. A világ népeinek teljesen igazuk van, ha azt gondolják, hogy ennek a két államnak az ellenőrizhetetlen, lator kormányai jelentik a földi életre leselkedő legnagyobb veszedelmet.”

Tavaly a szókimondó neves nyelvész és politikai elemző, a zsidó származású Noam Chomsky fogalmazott meg hasonló gondolatokat: “Miként legfőbb védelmezője (az USA), úgy Izrael is akkor nyúl az erőszak eszközéhez, amikor csak akar. Erőszakhoz folyamodik a megszállt területeken lévő illegális telepeken, melyek némelyikét lényegében bekebelezi, mit sem törődve a nemzetközi joggal és az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival. Újra és újra brutális támadásokat intéz Libanon és a Gázai övezet fogságba ejtett népe ellen, és tízezreket gyilkol le mindenfajta hiteles ürügy nélkül.”

És vajon hogyan látják ezt a két agresszív, lator államot (melyeknek Magyarország szégyenszemre “szoros szövetségese”) a világ népei? Noha Európában teljes gőzzel zajlik a cionista agymosás, ennek ellenére a berlini székhelyű Infratest/Dimap Intézet 2012 áprilisában, ezer személy megkérdezése alapján végzett felmérése szerint, a kontinens lakóinak 48%-a Izraelt tartja a világ békéjére nézve az egyik legsúlyosabb fenyegetésnek. Első pillantásra nem tűnik túl nagy különbségnek, hogy az Arab Center for Research and Policy Studies (ACRPS) elnevezésű intézmény 12 arab országban végzett vizsgálati szerint a megkérdezettek 51%-a tekinti Izraelt a legfőbb veszélyforrásnak. Azonban a felmérés körébe bevont személyek 22%-a az USA-t jelölte meg az arab világra leselkedő legkomolyabb veszedelemnek. (És valljuk meg, majdnem mindegy, mivel a kettő lényegében egy és ugyanaz.) Ugyanakkor csupán 5% azok aránya, akik Irántól féltik leginkább az arab népek biztonságát.

A Russia Today nevű televíziós csatorna ugyancsak 2012 áprilisában végzett egy közvélemény-kutatást Spanyolországban, melynek során arról érdeklődtek, melyik a világ biztonságát leginkább fenyegető állam. A megkérdezettek 51%-a úgy vélte, az USA a legnagyobb veszélyforrás a Földgolyón, 16% szerint Izrael, 12% pedig a NATO-t helyezte az első helyre ebben a nemtelen “versenyben”. Más kérdés persze, hogy ez a három valójában egy – amit remélhetően egyre több spanyol és más európai lakos fog megérteni.

Hab a tortán, hogy még az értelmes, a világ ügyeit pontosan látó amerikaiak is tudják: Izrael az Egyesült Államokra nézve is komoly veszélyt jelent. Tavaly a Foreign Policy Journal is közölte a 16 amerikai titkos ügynökség egyik 82 oldalas, az Izrael utáni Közel-Kelet címet viselő jelentésének azon megállapítását, mely szerint Izrael jelenti az egyik legkomolyabb fenyegetést az Egyesült Államok biztonságára, sőt gazdaságára nézve is.

2013. április 30-án Patrick Seale brit politikai elemző arról értekezett, hogy az izraeli kormány Szíriával, Iránnal, Egyiptommal és a Hezbollahhal kapcsolatban manipulálja az amerikai adminisztrációt. (És még mi minden mást manipulál!) Patrick Seale szerint Izrael célja, hogy belerángassa Amerikát egy Szíria és Irán elleni háborúba, azonban Barack Obama elnök egyelőre nem sétált bele a csapdába. “Izrael tisztában van azzal, hogy Obama elnök – miután kivonta csapatait Irakból, és 2014-re erői jelentős részét kivonja Afganisztánból is – nem szívesen küldi hadseregét egy újabb háborúba. Mégis, Izrael azzal a váddal, hogy Aszad elnök vegyi fegyvereket használ, igyekszik az USA-t a damaszkuszi rezsim elleni erőteljesebb fellépésre ösztökélni” – fejtegeti cikkében a brit politikai elemző. A washingtoni adminisztráció kétségtelenül világossá tette, hogy nem tűri el a vegyi fegyverek használatát Aszad erői részéről. (A jelek viszont arra utalnak, hogy éppen a külföldről támogatott lázadók vetettek be vegyi fegyvereket.) Patrick Seale egyébként meg van győződve arról is, hogy helyreállhat az “USA-Izrael-Törökország tengely”, amely a legerősebb tényező maradhat a Közel-Keleten.

Perge Ottó