Háromévi börtönbüntetésre ítéltek egy 19 éves férfit Németországban pénteken, mert csatlakozni akart az Iszlám Állam nevű nemzetközi terrorhálózathoz, és merénylet elkövetésére készült Berlinben. A büntetést fiatalkorúak börtönében kell letöltenie, mert a cselekmények elkövetésének időszakában még nem volt nagykorú - derül ki az ítélkező berlini bíróság közleményéből.

A bíróság megállapítása szerint az elítélt - akinek állampolgárságát nem közölték - az interneten radikalizálódott, és 2025 februárjában támadást tervezett Izrael berlini nagykövetsége ellen, amiben csak az akadályozta meg, hogy jó ideig nem tudott robbanószert szerezni.

Már ezalatt felvette viszont a kapcsolatot az Iszlám Állammal, és arra készült, hogy a merénylet után Afganisztánba utazik, és fegyveresként csatlakozik a terrorszervezethez - emlékeztettek a közleményben.

A egyik potsdami menekültszálláson lakó férfit a berlini repülőtéren fogták el tavaly februárban.

A közlemény szerint enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy a bírósági eljárás kezdetén a vádlott megbánást tanúsított, és elhatárolódott a radikális ideológiától.

(MTI)