Az illegális bevándorlók elleni erőszakhullám hónapjait követően Dél-Afrika a kontinens több országától is az érintettek hazatelepítési költségeinek megtérítését követeli - ismertette szerdán a dél-afrikai belügyminisztérium.

A tárca közlése szerint 293 millió rand (5,7 milliárd forint) költség keletkezett, és a kormány már megkereste ez ügyben Nigéria, Etiópia és Malawi vezetését.

Az illegális bevándorlók elleni erőszakos tüntetések nyomán 80 ezer embert toloncoltak ki, illetve szállítottak vissza hazájába.

A minisztérium biztosítani akarja, hogy a keletkezett költségeket megfelelő módon felosszák - ismertette Mosa Chabane, a dél-afrikai parlament belügyi bizottságának elnöke. Hozzátette, hogy a költségek a határokhoz induló buszjáratok, az ideiglenes visszatelepítési központok létrehozása, valamint a határőrök túlórái miatt merültek fel. A pénzügyi terhet Dél-Afrika nem tudja egyedül viselni - szögezte le a politikus.

Március óta ismételten voltak erőszakos túlkapások illegális bevándorlónak vélt emberek ellen. Az erőszakba torkolló tüntetéseket a March and March nevű mozgalom szervezte, amely egyre radikálisabb retorikával követeli az ország bevándorlási törvényének szigorú alkalmazását és a tömeges kitoloncolásokat.

Ezzel összefüggésben két ghánai szakértő – egy volt kormányzati szóvivő és egy terrorizmus- és biztonsági elemző – júliusban panaszt nyújtott be a Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC), amelyben azzal vádolják a dél-afrikai kormányt, hogy nem gátolja meg megfelelően a "széles körű és szisztematikus támadások", beleértve a gyilkosságok, a bántalmazások, a kínzás és az embertelen bánásmód eseteit, illetve nem vonja büntetőjogi felelősségre az elkövetőket. Egyelőre nem világos, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság indít-e nyomozást az ügyben.

Dél-Afrika ugyanakkor alaptalannak minősítette a vádakat. Ramaphosa elnök többször is elítélte a támadásokat, és hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlókat nem lehet felelőssé tenni Dél-Afrika társadalmi-gazdasági problémáiért. Afrika leginkább iparosodott gazdaságaként Dél-Afrika régóta fontos célpontja a kontinens egészéről érkező bevándorlóknak, azonban több mint 30 százalékos munkanélküliséggel küzd, és a közelmúltban is szembesült a külföldiek elleni erőszakkal, amelyet gyakran az a felfogás táplál, hogy a bevándorlók a bűnözés okozói és elveszik a munkahelyeket.

Elemzők úgy vélik, hogy a milíciákba szerveződött csoportok inkább a külföldieket használják bűnbakként, ahelyett, hogy a mélyebb gazdasági és kormányzási problémákkal foglalkoznának.

(MTI)