A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt folytat nyomozást egy mentőjárművek beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással összefüggésben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feljelentése alapján - közölte a nyomozó iroda a rendőrség honlapján szerdán.

A nyomozók augusztus 11-én házkutatásokat, lefoglalásokat, valamint szemlét tartottak. A nyomozás jelenleg is zajlik, ezért az ügyben további részletek egyelőre nem közölhetők - írták.

Sajtóinformációk szerint szerdán nyomozók jelentek meg az OMSZ két budapesti telephelyén - a Markó utcában és Róbert Károly körúton -, és a mentőautók beszerzésével és javításával kapcsolatos iratokat, számlákat és adathordozókat foglaltak le. Az Országos Mentőszolgálat közölte, hogy mindenben együttműködik a hatósággal.

Felidézték: Constantinovics Miklós megbízott főigazgató június 22-én jelentette be, hogy külső szakértők bevonásával átnézik az OMSZ szerződéseit és annak teljes, 1027 járműből álló gépkocsiparkját, valamint ingatlanállományát. A nepszava.hu azt írta: a nyilvánosan hozzáférhető közbeszerzési adatokból egyelőre az látható biztosan, hogy éveken keresztül ugyanaz a szűk vállalati kör szállította az új mentőautókat az OMSZ-nek, és több olyan milliárdos közbeszerzés is volt, amelyen mindössze egyetlen ajánlattevő vagy egyetlen közösen induló konzorcium jelentkezett. Közben egy új mentőautó ára a 2016-os mintegy nettó 20 millió forintról 2025-re 62 millió forint fölé emelkedett.

(MTI)