Ugrás a cikkhez

A muszlim diáklány egy francia lap információi szerint a nyomozóknak elárulta, hogy nem is volt jelen azon az órán, ahol Samuel Paty állítólag Mohamedet gyalázta.

Egész Franciaországot megrázta, amikor tavaly októberben lefejeztek egy középiskolai tanárt, aki korábban Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak – köztük mohamedán tanulóknak is. Az eset hozzájárult ahhoz, hogy Emmanuel Macronék keresztülvigyenek egy, a szélsőséges iszlamizmus ellen fellépő törvényt.

A 444 ugyanis a Le Parisien információira hivatkozva arról ír, hogy egy muszlim diáklány hazugsága indította el az októberi lavinát. A lap szerint ugyanis Z., a muszlim diáklány az egyik kihallgatásán bevallotta, hogy ott sem volt a kérdéses órán, arról csak hallott a többiektől és azt is beismerte, hogy az egész ügyről hazudott az apjának.

Állítása szerint azért, mert az ikernővére jó tanuló, ő viszont rossz, és nem merte volna bevallani otthon, hogy igazolatlan hiányzások miatt kapott büntetést. Inkább felépített egy kamusztorit a Mohamedet sértő osztályfőnöki óra köré, aminek részeként még hivatalos panaszt is tett az iskolában az óra miatt, amin ott sem volt, hiszen akkor igazából már ki volt tiltva.

Az eddigi verzió úgy szólt, hogy Z. otthon elmesélte az apjának, hogy azért kapott 2 napos kizárás büntetést a suliban, mert szóvá tette a felháborodását, amiért Paty tanár úr Mohamedet gyalázta az óráján. A felháborodott apa erre a tanárt ostorozó videót osztott meg egy közösségi oldalon. Ezt a videót szúrta ki a 18 éves, frissen radikalizálódott, csecsen származású Abdoullakh Anzorov, hogy néhány nappal később a nyílt utcán lefejezze a tanárt.

Az ügyben folyó perben Z. apját, aki Samuel Patyt célponttá tette, terrorista gyilkosságban való bűnrészességgel vádolják - írja a Mandiner.

Kapcsolódó:

- Allahu akbarozva temették el, majd a tévében mosdatták a francia tanárt lefejező terroristát Csecsenföldön

- A franciaországi fiatal muszlimok 57%-a szerint a saría fontosabb, mint az ország törvényei

- "Francia"országi integráció: tízéves muszlim gyerekek is lefejeznék a tanárukat, ha Mohameden viccelődne

- Hát persze, hogy diszkrét és csendes gyerek volt az egyébként tanárlefejező Abdullah

- Napi pszichés zavar: Allah akbarozva fejeztek le egy történelemtanárt Párizs közelében (16+)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából