Ugrás a cikkhez
Reklám

A Francia Közvélemény-kutató Intézet (Institut français d'opinion publique, IFOP) egy 2034 fős mintavételen alapuló tanulmányt készített, melynek keretében 515 muszlimot, 1000 katolikust, valamint egyéb világnézetű személyt kérdeztek meg. A 2020. november 5-én nyilvánosságra hozott tanulmány arra mutatott rá, hogy a francia átlagnépesség és a Franciaországban élő muszlimok közötti szakadék egyre növekszik.




A tanulmány legmegdöbbentőbb része az volt, hogy a Franciaországban élő, 25 évesnél fiatalabb muszlimok többsége, egész pontosan 57%-a úgy hiszi, hogy a saría (az iszlám törvényei) fontosabb, mint a francia törvények – ez 10%-os növekedés a 2016. évi eredményhez képest. Összességében a franciaországi muszlimok 38%-a érez ugyanígy. Ugyanekkor a francia katolikusoknak csak 15%-a hiszi úgy, hogy a katolikus vallási törvényeknek elsőbbséget kellene élvezniük a francia törvényekkel szemben.

Akkor itt álljunk meg egy pillanatra! Ez egyfelől újra azt bizonyítja, amit a tapasztalt ember már tud: teljesen mindegy, hogy első, második vagy harmadik generációs muszlimokról van szó, sohasem fognak beilleszkedni, sőt mint az látható, a fiatal muszlim generáció még rosszabb, mint szüleik és nagyszüleik generációi.

Másfelől egy trend vizsgálatakor nem szabad az egész lakosság minden csoportját ugyanolyan mértékben figyelembe venni, hanem a fiatal nemzedékre kell koncentrálni. A jövő ugyanis azé a társadalmi csoporté, melynek gyerekei vannak, hiszen az öregek néhány évtized után bekövetkező halálakor ők öröklik az országot, és azt olyanra formálják, amilyenre akarják.

A szóban forgó közvélemény-kutatásban számos kérdés vonatkozott közvetett módon Samuel Paty tanár október 16-i lefejezéséhez, aki a szólásszabadsággal kapcsolatos tanórai előadásán Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrát mutatott, mellyel kiváltotta egy diák haragját.

A felmérésben részt vevő franciaországi muszlimok közül 66% ellenezte a tanárok jogát, hogy vallási szereplőkről készült karikatúrákat mutassanak a diákjaiknak. Ami viszont a francia embereket illeti, elsöprő többségük, azaz összességében 75%-uk, a katolikusok viszonylatában 80%-uk támogatta a tanárok jogát az ilyen képek bemutatására.

A Franciaországi Kollektíva az Iszlamofóbia Ellen (Collectif contre l'islamophobie en France, CCIF) és a BarakaCity két olyan muszlim nem kormányzati szervezet (NGO) volt, melyek emberbaráti és adománygyűjtő szervezetekként tetszelegtek, de valójában Franciaország felforgatásán dolgoztak. Az októberi párizsi, nizzai és lyoni merényleteket követően, az iszlám radikalizmus elleni harc jegyében Emmanuel Macron francia elnök nemrég feloszlatta ezeket a szervezeteket. Ezt a lépést a franciaországi muszlimok csak 34%-a támogatta, miközben a francia átlagnépesség 65%-a egyetértett a CCIF, 76%-a pedig a BarakaCity feloszlatásával.

A tanulmány egyéb kulturális eltérőségekre is rávilágított. Például a muszlimok elsöprő többsége, egészen pontosan 81%-a támogatta, hogy az önkormányzati uszodákban külön időpont legyen kijelölve a nőknek, valamint 82%-a támogatta, hogy a köziskolákban tanítsanak arab nyelvet. A francia emberek hevesen ellenzik mindkét felvetést – a katolikusok csak 20%-a támogatta az uszodákkal, 18%-a az arab nyelv tanításával kapcsolatos javaslatot.

Akkor itt újra álljunk meg egy pillanatra! Egyfelől az önkormányzati uszodákat és a köziskolákat a francia adófizetők tartják fenn, míg a muszlimok jelentős része segélyen lebzsel. Itt tehát az élősködő akarja megmondani, hogy a gazdatest pénzén fenntartott létesítményekben mi legyen a szabály.

Másfelől a tapasztalt ember pontosan tudja, hogy a hatalomátvétel lépésről lépésre történik: előbb csak arab nyelvet akarnak tanulni, és ha azt kierőszakolják, akkor majd azt követelik, hogy minden tantárgyat arabul tanítsanak, és ha azt kierőszakolják, akkor majd újabb követeléssel állnak elő.

A fentiek fényében nem csoda, hogy Isabelle (az Ouest-France.fr hírportál által adott álnév), aki tanárnőként dolgozik egy párizsi külvárosban lévő iskolában, mit is tapasztalt. November 2-án az iskolában egyperces néma csenddel emlékeztek meg a lefejezett tanárról. Ezután a tanárnő azzal kezdte az órát, hogy a XIX. századi híres karikaturista, Daumier rajzait, valamint a Charlie Hebdo címlapját mutatta fel, de nem azt, amelyen Mohamed volt látható. Az óra végén a diákjaival papírt vetetett elő és három kérdést tett fel nekik, melyekre névtelen válaszokat várt: „Mi történt október 16-án?”, „Mire emlékeztek Emmanuel Macron beszédéből, ami a Samuel Paty-ért tartott megemlékezés alatt hangzott el?”, és „Vannak egyéb dolgok, melyeket fel akartok vetni?”

A válaszok átolvasása után a tanárnő majdnem leesett a székről: a diákok harmada olyasmiket írt, hogy „Mellesleg nem normális dolog az iszlámot kritizálni, mint a többi vallást”, „Jobb volt azelőtt, amikor nem volt szólásszabadság”, „Miért vannak a karikatúrák a tananyagban?”, és „Nem látom értelmét, hogy erről az egészről beszéljünk”. Amikor ezt velük átbeszélte, az óra végén a hangulat oldottabbá tétele végett megkérdezte: „Biztosítsatok arról, hogy ugye nem fogtok lefejezni!”. Egy diák így felelt: „Ne aggódjon. Önt nem…”

Mit lehet mindehhez zárásképpen hozzátenni?

Először, becslések szerint Franciaországban 5,7 millió muszlim él, akik az ország összlakosságának 9%-át teszik ki. Ha már ilyen kis részaránynál is ennyire kinyílt a csipájuk, képzelhető, hogy milyenek lesznek, ha majd 20-30-50%-os részarányra fognak szert tenni.

Pedig a muszlim áfium ellen van orvosság: az, amit annak idején Martell Károly alkalmazott. Ha a franciák mégsem az ő módszerét választják, hanem mindenféle politikailag korrekt látszatmegoldást erőltetnek, akkor veszíteni fognak, és el fognak tűnni a történelem süllyesztőjében.

Másodszor, a muszlimok szemében a Korán nem csupán vallási könyv, hanem maga Allah igazsággal és igazságossággal teli szava, melyet senki nem tud megváltoztatni (Korán 6:115, 18:27).

Allah megparancsolja, hogy a muszlimok a népek legjobbjai, mert előírják azt, ami helyes, és megtiltják azt, ami helytelen (Korán 3:110). Allah azt is megparancsolja, hogy a zsidók, a keresztények és a pogányok a teremtmények leghitványabbjai, akik a pokol tüzére fognak jutni (Korán 98:6).

Ezt a gondolatmenetet követve adódik a kérdés: az isteni igazságot ismerő legjobbaknak miért is kellene a leghitványabb pokolravalók törvényeihez alkalmazkodniuk? Sohasem fognak beilleszkedni.

Harmadszor, a muszlimok nem emancipálták a nőiket, nem adtak nekik jogokat, így az ő termékenységük nagy, ellenben a franciák emancipálták a nőiket, jogokat adtak nekik, így az ő termékenységük kicsi.

Itt is adja magát a kérdés: egy jelentős számú fiatallal bíró, tehát felívelő pályán lévő népesség miért alkalmazkodna egy magát reprodukálni nem képes, tehát hanyatlóban lévő népességhez, amikor csak idő kérdése, hogy kiszüljék a riválisukat, és így hatalomra jussanak? Ez szintén a beilleszkedés ellen dolgozik.

Hidra - Kuruc.info

Források:

- Poll shows 57% of young Muslims in France believe Sharia law more important than national law

- Over Half of Young French Muslims Prefer Sharia to French Republic Laws, Poll Finds

- TÉMOIGNAGE. Après l’assassinat de Samuel Paty, « un tiers de mes élèves conteste les programmes » - Un mois après l’assassinat de Samuel Paty, le 16 octobre, une professeure de français de banlieue parisienne témoigne de la difficulté à enseigner





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából