Ugrás a cikkhez
Reklám

Ha nem is úgy, mint a Star Trekben, hogy sugározz fel, Scotty! Az oroszok nem embert akarnak nagy távolságra teleportálni.

Az orosz kormányzat hivatalos kutatási és fejlesztési tervében szerepel, hogy 20 év múlva a Kirk kapitánytól ismert technika bizonyos értelemben valósággá váljon, tudósít a Telegraph és a Seeker. Milliárdokat fektetnek a projektbe.

Őrülten hangzik, de folynak a témában sikeres kísérletek molekuláris szinten, mondta az orosz Kommersantnak Alexander Galitsky, befektető. Annyi minden megvalósult mára, ami két évtizede csak a sci-fi filmekben volt látható. A kibernetikai piac, a kvantum-számítástechnika és az idegi összeköttetések (közvetlen kapcsolat számítógépek és emberi agyak között) technológiai fejlődésére alapozhat, közölte a Kommersanttal.




Még 2010-ben kínai tudósok arról számoltak be, hogy képesek „teleportálni” az „információt” 9,9 mérföldre. Majd 2014-ben sikerült a fényrészecske kvantumállapotát 15,5 mérföldre továbbítani. Egy évvel később Hiroki Takesue, a japán NTT kutatója és csapata foton kvantumállapotát „átvitték” több mint 60 mérföld távolságra.

Nem ember, hanem kvantuminformáció „teleportálásáról” van szó az orosz tervekben.

Élő szervezet egyik pontból a másikba történő szállítása összehasonlíthatatlanul bonyolultabb folyamat lenne. Először is, a teleportáláshoz meg kell semmisíteni az illetőt, majd szubatomi szinten felépíteni. Ami már csak adatmennyiségben is olyan méretű feladat, hogy egyetlen szuperszámítógép sem birkózna meg vele.

(Híradó nyomán)

Kapcsolódó: Elhunyt Mr. Spock, aki még a Star Trek-sorozatban is jelezte az értők számára, hogy a "választottak" közé tartozik





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából