Bajnai Gordon életében először és utoljára mondott igazat, amikor az országgyűlés utolsó ülésén azt mondta: hasonló a hasonlónak örül. Tegnap éjszaka ezzel szembesültünk Hódmezővásárhelyen, ugyanis Fidesz-aktivisták egyszerre ragasztották Csengeri István, az MSZP, és Lázár János, a Fidesz képviselő-jelöltjének plakátjait.
A lelepleződéstől nem hogy elszégyellték volna magukat, hanem egyenesen agresszíven léptek fel. A fehér kapucnis "úriember" a következő jókívánsággal fejezte ki elhivatottságát pártjához: "lefejellek, te köcsög jobbikos hazaáruló!". Természetesen rögzítettük.
Az elmúlt éjszaka városunkból az összes plakátunkat eltávolították. A rendőrségi feljelentést megtettük ismeretlen tettes ellen. Ezek az "aktivisták" viszont nagyon is közismertek – olvasható a hódmezővásárhelyi Jobbik oldalán.