Ugrás a cikkhez
Reklám

Szabados Gábor sportközgazdász szerint elképzelhetetlen, hogy a nyári olimpiai játékokat ne Rio de Janeiróban és ne az eredetileg tervezett időpontban tartsák meg a zikavírus miatt.

A szakértő vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta: az olimpia mára olyan komplex gazdasági projektté nőtte ki magát, amelyet nem lehet rövid idő alatt átszervezni.

Kiemelte, a zikavírus súlyos problémát jelent, ugyanakkor a legutóbbi olimpiának helyszínt adó Londonon kívül szinte minden korábbi esetben felmerültek olyan nehézségek, amelyek megkérdőjelezték a játékok rendezőjének alkalmasságát.

A napokban csaknem harminc ország százötven tudósa azt kérte: halasszák el, vagy más városban rendezzék az olimpiát. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy az augusztusi riói rendezéssel felesleges veszélynek teszik ki azt a mintegy félmillió sportolót, turistát és szurkolót, aki az olimpia alkalmából a brazil városba látogat, és ha megfertőződik, hazatérve saját környezetében terjeszti tovább a vírust.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) erre reagálva azt közölte, "közegészségügyi szempontból nem indokolt" sem áthelyezni máshová, sem törölni az augusztus 5-21. közötti Rio de Janeiró-i olimpiát a zikajárvány brazíliai terjedése miatt.

(MTI)

Korábban írtuk: WHO: nem indokolt a zikavírus miatt áthelyezni vagy törölni az olimpiát

Kapcsolódó:

- A TEK "olimpiai" jó tanácsa: tartson mindenki 4000 Ft-nyi brazil pénzt magánál, hogy sikeresen kirabolható legyen!

- A tengerbe omlott a riói olimpiára épített egyik biciklis híd - a tervező cég nem számolt a hullámokkal





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából