"Belga" zsidók egy csoportja felszólította a belga és az európai vezetőket, hogy fogadjanak el szankciókat Izraellel szemben, mondván, hogy a közel-keleti ország többé nem élvezhet büntetlenséget a palesztinok ellen elkövetetett cselekedeteiért - tájékoztatott a Le Soir című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

A beszámoló szerint a csoport nyílt levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gázában, a Ciszjordániában és a Kelet-Jeruzsálemben élő palesztinok súlyos emberi jogi jogsértésekkel szembesülnek a régiót sújtó háborús cselekmények miatti nemzetközi figyelem és diplomáciai erőfeszítések ellenére.

A levél aláírói bírálták Izrael új törvényét, mely lehetővé teszi a halálbüntetést bizonyos terrorcselekmények esetén, és azzal érveltek, hogy a szabályozást kizárólag a palesztinok esetében fogják alkalmazni. Elítélték Izrael katonai offenzíváját Libanonban, amely szerintük több ezer civil halálát okozta, és több mint egymillió embert kényszerített lakóhelyének elhagyására.

A csoport arra kérte Belgiumot és az Európai Uniót, hogy tiltsák be az izraeli telepekről származó importot, továbbá felszólítottak az EU és Izrael közötti társulási megállapodás felfüggesztésére.

(MTI nyomán)