Björn Höcke, aki az Alternatíva Németországért párt egyik legismertebb alakja, pénzbüntetést kapott, mert egy beszédében "náci jelszót" használt – számolt be az EuroNews nyomán a Mandiner.



Fotó: picture alliance / dpa / Michael Reichel

A keddi ítéletet a perében hónapokkal a keleti Türingia tartományban tartandó regionális választás előtt hozták meg, amelyen indulni kíván a kormányzói posztért. Korábban megírtuk, hogy Björn Höcke, aki az AfD türingiai vezetője, azért áll bíróság elé, mert egy 2021-es gyűlésen a "Mindent Németországért!" szavakat használta.

Ez azért bűnös dolog manapság, mert az SA rohamosztagosok is használták (ahogy például kést és villát is használtak - a szerk.).

A keleti Halle városának tartományi bírósága "alkotmányellenes szervezet jelképeinek használata miatt" ítélte el Höckét – jelentette a dpa német hírügynökség. A bíróság 13 ezer eurós (5 millió forint) pénzbírságot szabott ki.

A bűncselekmény legfeljebb három év börtönbüntetéssel sújtható. Az ügyészek hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kértek, míg a védőügyvédek felmentés mellett érveltek. A politikus a tárgyaláson azt vallotta, hogy teljesen ártatlan, az egykori történelemtanár törvénytisztelő állampolgárnak nevezte magát.