Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfőn óva intett attól, hogy a nemzetközi közösség tagjai feltételek nélkül normalizálják a kapcsolatokat Szíriával.
A szíriai elnök, Bassár "el-Aszad felé minden egyes lépést kézzelfogható engedményektől kell függővé tenni" - hangoztatta a német miniszter Dzsiddában szaúdi hivatali partnerével, Feiszal bin Farhán Ál Szaúddal tartott megbeszélését követően, néhány nappal az Arab Liga csúcstalálkozója előtt, amelyre a szíriai elnököt is meghívták.
Úgy fogalmazott: Aszadot "nem szabad megjutalmazni a naponta elkövetett súlyos emberi jogi jogsértésekért".
Az Arab Liga külügyminiszterei május 7-én döntöttek arról, hogy Damaszkuszt újra felveszik a pánarab szervezetbe, amely 2011-ben függesztette fel Szíria tagságát, miután Aszad elnök erőszakkal válaszolt az országában kirobbant tiltakozásokra, aminek következtében a konfliktus belháborúvá fajult.
A csúcstalálkozót a tervek szerint május 19-én tartják.
Szaúd-Arábia és Szíria már azt is bejelentették, hogy újra megnyitják diplomáciai képviseleteiket egymás országában.
A német tárcavezető dzsiddai megbeszélésének középpontjában a regionális - szudáni és jemeni - konfliktusok mellett energetikai kérdések állnak. Annalena Baerbock szaúdi kollégájánál igyekezett szóvá tenni a nők jogainak, illetve általában az emberi jogoknak a helyzetét is a szunnita királyságban.
"Tekintettel a térség számos kihívására, kezdve a szudáni akut válságtól, az elhúzódó jemeni és szíriai konfliktusokon át a tálibok afganisztáni hatalomátvételéig, a megbízható párbeszéd az Arab-öbölbeli partnerekkel elengedhetetlen Németország és Európa számára" - hangsúlyozta Baerbock. "Az Arab-öböl térsége geopolitikai központ Ázsia, Afrika és Európa között, befolyása pedig messze túlterjed az Arab-félszigeten" - tette hozzá.
A német külügyminiszter Szaúd-Arábiából kedden Katarba utazik.
(MTI)