Ugrás a cikkhez
Reklám

A CNN amerikai hírtelevízió 11 videó elemzése és 8 szemtanú beszámolója alapján rekonstruálta a két héttel ezelőtt egy ciszjordániai palesztin városban lelőtt palesztin-amerikai újságírónő halálának körülményeit. A kedden publikált elemzés fő megállapítása szerint nagyon valószínű, hogy az al-Dzsazíra hírtelevízió 51 éves, feltűnő jelzéseket viselő munkatársával egy izraeli katona célzott lövése végzett.

Mint ismeretes, az al-Dzsazíra katari tulajdonban álló, de nemzetközileg is elismert hírtévé egyik népszerű újságírónője, Sirín Abu Akla forgatócsoportjával és más újságírókkal együtt a Ciszjordánia északi részén található Dzsenin városszerű menekülttáborának bejáratánál gyülekezett május 11-én kora reggel, hogy az ott rejtőző palesztin "terroristák" elleni – menetrendszerűnek mondható – izraeli akcióról tudósítson. Az újságíró-csoport tagjai PRESS feliratú sisakot és kék kevlarmellényt viseltek, ennek ellenére valahonnan lövéseket adtak le rájuk. Az egyik lövés Abu Aklát a sisakja és védőmellénye között, a fülénél érte, és azonnal végzett vele. Az újságírónőt szülővárosában, Jeruzsálemben ezrek kísérték utolsó útjára, izraeli rendőrök a gyászoló tömeget meggumibotozták, a koporsóját szállító halottaskocsi ablakát betörték, hogy kiemeljenek onnan egy palesztin zászlót.

Szemtanúk, a Palesztin Hatóság elnöke és az al-Dzsazíra azonnal az izraeli katonákat vádolta a „gyilkossággal, Izrael azonban azt hazudta, hogy katonái „nem vesznek célba civileket”, és az újságírónővel valószínűleg az izraeli katonákkal tűzharcba keveredő palesztinok vaktában leadott sorozata végezhetett, de soha nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy „eltévedt” izraeli lövedék okozta a tragédiát. A múlt héten a hadsereg vizsgálata azonosította azt az izraeli fegyvert, melyből „leadhatták” a gyilkos lövést, azonban az Abu Aklát eltaláló lövedék vizsgálata nélkül a zsidó állam nem vállalta fel a felelősséget, márpedig a palesztin hatóságok nem adták át a bizonyítékot az izraeli hatóságoknak.

A CNN közben szemtanúk, videófelvételekről azonosítható tereptárgyak, járművek és személyek, illetve törvényszéki szakértők segítségével több közvetett bizonyítékot is talált arra, hogy a Dzsenínbe benyomuló izraeli egységből szándékosan nyitottak tüzet az újságíró-csoportra, akiket nehezen lehetett összekeverni a menekülttábor ellenkező oldaláról tüzelő palesztin fegyveresekkel.

A csoport tagjai egyöntetűen állították, hogy amikor meglátták „a 4-5 katonai járművet” feljebb az utcán, páran elindultak a különítmény felé, hogy az izraeli katonák tudomására hozzák a sajtó jelenlétét. Azonban „az egyik jármű lőréseiből fegyvercsövek bukkantak elő, az egyikből tüzet nyitottak Sirínre. Ott álltunk, láttuk, mi történt”. A CNN birtokába került egy helyi férfi által készített 16 perces felvétel is, melyen látszik, ahogy Abu Akla és a csoport másik tagja elindul, hallatszanak a lövések, majd az, ahogy az újságírónő elfordítja fejét az első sorozat elől.

A szemtanúk beszámolóin és a videókon túl az amerikai hírcsatorna szakértők segítségével egyéb közvetett bizonyítékokkal is alátámasztotta az izraeli erők felelősségét:

(CNN - Telex nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából