Ugrás a cikkhez
Reklám

A teherautósofőrök hiánya miatt komoly ellátási gondok alakultak ki a brit benzinkutaknál, ahol pánikba esett britek tömött, egyes helyeken több száz méter hosszú sorokban próbálnak üzemanyaghoz jutni. A hiánytól tartó emberek pedig annyira az eszüket vesztették, hogy egymás után tankolnak rossz üzemanyagot az autóikba: dízelt a benzinesekbe és benzint a dízelesekbe – írja a Guardian nyomán a 24.



Fotó: Deborah Vernon/Alamy

A brit lap az AA autómentőszolgálat adataira hivatkozva közölte, hogy ötszörösére emelkedett az elmúlt napokban az ilyen esetek száma. A cég közlése szerint a hétvégén 250 rossz üzemanyagos esethez riasztották őket, miközben máskor átlagosan naponta 20-25 ilyen problémával szoktak találkozni.

A Guardian cikke szerint ez még rosszabbá teszi a benzinkutaknál kialakult káoszt. A tévedés még időben észlelő autósok ugyanis nem indíthatják be járművüket, és így csak még jobban lassítják a forgalmat a kutaknál, növelve a már amúgy is hatalmas sorokat.

Az AA elnöke pedig közölte, hogy az ilyen hibák ráadásul csökkentik az elérhető üzemanyag mennyiségét is, hiszen a rossz üzemanyagot teljesen ki kell szívni a tankból, és újra fel kell tölteni jó üzemanyaggal.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából