Ugrás a cikkhez
Reklám

A Facebookot üzemeltető cég bejelentette kedden, hogy napokon belül helyreállítja ausztráliai platformján a hírszolgáltatását, mert megállapodott a canberrai kormánnyal a köztük vitát okozó törvénytervezet módosításáról.




A Facebook Inc. a múlt héten jelentette be, hogy a médiapiaci szabályozásról szóló ausztrál törvény miatt a helyi platformon nem engedélyezi használóinak a hírek megtekintését. Közölte, hogy az ausztrál kiadóknak ezentúl tilos bármilyen tartalmat megosztaniuk vagy közzétenniük oldalain, és az ausztrál közönség a nemzetközi hírpiacról származó tartalmakat sem érheti el. A Facebook egyik szóvivője ezt azzal indokolta, hogy az új ausztrál médiakódex tervezetében nem egyértelmű a hírtartalom definíciója.

Az ausztrál parlamentben decemberben kezdeményezték egy új törvény bevezetését, amely rákényszerítené - elsősorban - a Google-t és a Facebookot, hogy fizessen az ausztrál sajtóorgánumokból átvett hírtartalmakért, különben pénzbírsággal sújtják őket.

"Elégedetten vesszük tudomásul, hogy az ausztrál kormány hajlandó több olyan ponton módosítani a tervezetet, amelyek nekünk fontosak. Továbbra is mi dönthetjük majd el, hogy hír-e, ami felkerül a Facebookra, így nem köteleznek bennünket automatikusan arra, hogy magyarázkodjunk" - írta keddi közleményében a cég.

(MTI)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából