Ugrás a cikkhez
Reklám

Őrizetbe vettek egy Németországba visszatért nőt Frankfurtban, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozott külföldön - közölte szerdán a német rendőrség és ügyészség Berlinben.

A 31 éves nő a hatóságok szerint 2014 decemberében utazott akkor három éves lányával Berlinből Szíria dzsihadisták ellenőrzése alatt állt részeibe. Jelentések szerint a szélsőségesek több harcosának volt a felesége, otthonosan mozgott a terrorszervezet köreiben, és saját fegyvere is volt.

A tájékoztatás szerint a nő a lányát és a Szíriában született fiát is az iszlamisták ideológiájának szellemében nevelte.

Azt nem közölték, hogy a nő mikor tért vissza Németországba. Az sem ismert, hogy továbbra is tagja, illetve követője-e az Iszlám Államnak. Otthonát átkutatták, jelenleg pedig értékelik az ott lefoglalt adathordozókat, illetve iratokat.

Az ügyben a nyomozást a berlini főügyészség vezeti külföldi terrorszervezeti tagság, valamint a gyermekek gondozására és nevelésére vonatkozó kötelezettség, illetve a háborús fegyverek ellenőrzésére vonatkozó törvény rendelkezései megsértésének gyanújával.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából