Ugrás a cikkhez
Reklám

Tragédiát okozott Kínában egy tartálykocsi. Fékezés nélkül nekiment hátulról a dugóban várakozó kocsiknak - majdnem 20 autót összetört, hatan meghaltak. Azt még vizsgálják, hogy mi okozta a balesetet.

Az egyik dugóban rekedt autó fedélzeti kamerája felvette, ahogy a hatalmas cementesautó elszáguld mellette, majd belerohan a több száz méteres kocsisorba. A több tonnás teherautó könnyűszerrel tolt le az autópályáról mindent, ami az útjába került. Nyomában pedig nem maradt más, csak kigyulladt és felborult járművek.

A dél-kínai Kuangtung tartományban történt balesetben 19 autó rongálódott meg, közülük hét teljesen kiégett. A mentősök azonnal a helyszínre siettek, hat ember életét azonban már nem tudták megmenteni. A sérülteket a közeli kórházba szállították.

Az órákon át tartó mentési munkálatok miatt az autópálya nagy részét le kellett zárni. A kínai rendőrség őrizetbe vette a tartálykocsi sofőrjét, aki csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A nyomozók most arra keresik a választ, hogy mi okozhatta a tragédiát.

A kínai kormány az utóbbi években több törvényt is hozott, amelyek szigorúan büntetik a teherautók túlterhelését. Kínában ugyanis évente több mint 200 ezren halnak meg a közutakon.

(Híradó nyomán)

Kapcsolódó:

- Videóra vettek egy nem mindennapi kamionbalesetet az M1-esen

- Meccs közben omlott be egy cseh sportcsarnok tetőszerkezete - kamera rögzítette az esetet





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából