A hivatalos urnazárást követően vasárnap délután öt órakor véget ért a szavazás Ausztriában az elnökválasztás megismételt második fordulójában. Az ország 8,64 millió lakosa közül nagyjából 6,4 millió voksolásra jogosult dönthetett arról, hogy ki legyen Ausztria államfője a következő hat évre.

Előzetes eredmények este fél nyolc után lesznek. A levélszavazatokat hétfőn reggel kezdik el számolni, ezért a hivatalos végeredményt hétfőn este közlik.

A belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint érkezett néhány lakossági panasz az új szabályzás miatt, például egy választópolgár, aki korábban személyazonosságot igazoló okirat nélkül szavazott, most ezt nem tehette meg. Wolfgang Sobotka belügyminiszter tájékoztatása szerint nem érkezett visszaélésről szóló bejelentés.



Illemtudó baloldali fiatalok tüntetnek Hofer ellen és természetesen a menekültek mellett 2016. december 3-án

A beszámolók szerint sokan mentek el szavazni Bécsben, Karintiában és Tirolban is, Felső-Ausztriában azonban a vártnál kevesebben voltak. A választási részvétel az áprilisi első fordulón 68,5 százalékos volt, a májusi második fordulón a választásra jogosultak mintegy 72 százaléka voksolt.

A Zöldek által támogatott jelölt vezet az első becslések szerint

A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen vezet az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott megismételt második fordulójában a SORA közvélemény-kutató intézet becslése alapján. Eszerint Van der Bellen a szavazatok 53,6, míg Hofer a szavazatok 46,4 százalékát szerezte meg.

Frissítés: Hofer máris gratulált

Az Osztrák Szabadságpárt jelöltje egy Facebook-posztban máris végtelen szomorúságának adott hangot, és gratulált a zöldek jelöltjének, Alexander Van der Bellennek a győzelemhez az elnökválasztáson - írja a HVG.

Liebe Freunde! Ich danke Euch. Ihr habt mich so großartig unterstützt und ich bin unendlich traurig, dass es nicht...

Közzétette: Norbert Hofer – 2016. december 4.

A BBC tudósítása megjegyzi, hogy az osztrák választást úgy értékelték, mint egy jelzést arról, hogy a populizmus mennyire tud teret nyerni Európában. A zöldek jelöltjének győzelme "megnyugvást hozhat a hagyományos európai pártoknak".

Franciaország, Hollandia és Németország is választások elé néz jövőre, és nem mindegy, hogy a mainstreammel szemben álló, muszlim megszállást ellenző pártok mennyire nyernek teret. Hofer kampánya a tudósítás szerint "menekültellenességre" épített, és kezdetben még azt is felvetette, hogy az osztrákok a britekhez hasonlóan népszavazáson dönthetnek az unióból való kilépésről, bár később visszakozott ettől az ígéretétől.

2. frissítés: Az Osztrák Szabadságpárt elismerte Norbert Hofer vereséget

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elismerte, hogy jelöltje, Norbert Hofer vereséget szenvedett az ausztriai elnökválasztás vasárnapi megismételt második fordulójában.

Herbert Kickl, az FPÖ főtitkára az ORF közszolgálati televízióban nyilatkozva gratulált a sikerhez a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellennek.




Egy másik előzetes becslés, az ARGE kutatóintézet által készített előrejelzés szerint Van der Bellen 53,3, Norbert Hofer 46,7 százalékos eredményt ért el.

Az előzetes becsléseket a szavazatok több mint ötven százalékos feldolgozottságára alapozva készítették.

3. frissítés: Meglepetés: 7 százalékpontos a különbség a két jelölt között

Egy Európa-barát Ausztria győzelmeként méltatta Alexander Van der Bellen azt, hogy megnyerte az elnökválasztás megismételt második fordulóját az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjével, Norbert Hoferrel szemben.

Kezdettől fogva egy Európa-barát Ausztriáért küzdöttem - hangoztatta Van der Bellen az ORF közszolgálati televízióban nyilatkozva. A 72 éves politikus a baloldali kliséket hangsúlyozta, vagyis hogy "az egyenlőség, a szabadság és a szolidaritás értékeit" fogja védelmezni.

A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett közel 7 százalékpontos a különbség a két jelölt között, ami meglepetés, hiszen a legutolsó felmérések is szoros küzdelmet jósoltak. Az FPÖ és Norbert Hofer már elismerte a vereséget, és gratulált Alexander Van der Bellennek. A még május 22-én tartott második fordulóban is Van der Bellen győzött, de akkor a voksok 50,35 százalék szerezte meg Hofer 49,65 százalékával szemben.

4. frissítés: "A remény friss szele": sorra érkeznek a gratulációk az eurokolhozból a nacionalizmus és a rasszizmus súlyos vereségének hírére

Sorra érkeznek a gratulációk Alexander Van der Bellennek az osztrák elnökválasztás után.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közleményében örömét fejezte ki, hogy “szívből gratulálhat” Ausztria új elnökének megválasztásához. “Azokban az időkben, amikor oly sok nehéz kihívással kell szembenéznünk, kulcsfontosságú, hogy Ausztria folytatódóan és építő jelleggel járul hozzá a közös európai megoldások megtalálásához és az európai egység megtartásához” – fogalmazott.

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke gratulált Van der Bellennek a tiszta, Európa-párti üzenettel és kampánnyal megnyert elnökválasztáshoz. Alexander Van der Bellen győzelme a nacionalizmus, a nosztalgia és a populizmus súlyos veresége – hangoztatta.

Gianni Pittella, az Európai Parlament (EP) szociáldemokrata frakcióvezetője hangsúlyozta, Alexander Van der Bellen győzelme jó hír Ausztriának, ahogy egész Európa számára is. “A demokrácia és a nyílt társadalom győzelmet aratott a gyűlölet és a rasszizmus felett” – fogalmazott.

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője “csodálatos hírnek” nevezte Van der Bellen győzelmét. “Európa erősebb, mint azt a populisták gondolnák” – tette hozzá.

Johannes Hahn, az Európai Unió bővítési biztosa Twitter-üzenetében gratulált a megválasztott elnök következetes, elkötelezett és dinamikus Európa-barát politikájához.

Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa az osztrák elnökválasztás eredményére Twitter-üzenetében reagálva kijelentette, a “populizmus nem elkerülhetetlen, a szélsőjobboldal nem ellenállhatatlan”.

Maros Sefkovic, az EU energiaügyi biztosa üzenetében Ausztria és egész Európa számára a “remény friss szelének” nevezte a függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező megválasztott elnök győzelmét.

(MTI - HVG - Ma.hu nyomán)

Korábban írtuk: Negyedik nekifutásra megválaszthatja "szélsőséges" vagy zöld államfőjét Ausztria