Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, miután súlyos bírálatok érték helytelen, illetve potenciálisan illegális magatartás miatt görögországi megbízatása során, valamint azt megelőzően - közölte Katie Zacharia, Donald Trump amerikai elnök új sajtótitkára kedden Washingtonban.
Trump korábban újságíróknak nyilatkozva már beszélt arról, hogy fontolgatják Guilfoyle leváltását. Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy nem örvend a kialakult helyzetnek.
A The Wall Street Journal című amerikai lap a múlt hónap végén megjelent cikksorozatában számolt be Guilfoyle megkérdőjelezhető magatartásáról, ideértve egy fogadó ország tisztviselője elleni állítólagos fenyegetést, szabályokba ütköző ajándékok és szolgáltatások elfogadását, valamint azt, hogy felajánlotta, hogy a kormányzaton belüli befolyását felhasználja egy nagy összegű pénzfizetés fejében.
Guilfoyle közvetlenül nem reagált ezekre az értesülésekre, de ügyvédei vasárnap esti nyilatkozatukban tagadták, hogy a nagykövet bármi helytelent tett volna, és azt állították, hogy a szóban forgó Trump-támogatótól kért pénz a nyújtott szolgáltatásokért törvényesen járó fizetség volt, amelyet mindeddig nem kapott meg. Közölték, hogy olyan nyilvános megjelenésekről és előadásokról van szó, amelyek még a Guilfoyle nagyköveti kinevezése előtti időszakra nyúlnak vissza.
David Schwartz és Jesse Binnall ügyvédek visszautasították a Guilfoyle magánrepülőgéppel történő utazásával kapcsolatos szabálytalanságra vonatkozó vádakat is, mondván, hogy minden ilyen utazás előtt "kérte, megkapta és betartotta az amerikai külügyminisztérium iránymutatásait, valamint betartotta a tárca utazási szabályzatát".
A The Wall Street Journal szeptember vége óta több más beszámolót is közölt a nagykövetről, aki például a lap szerint egy fogadáson arról beszélt, hogy az Egyesült Államok, ha akarná, alá tudná ásni a görög kormányt. Máskor meghatározott görög építkezési és energetikai vállalat üzleti érdekeit igyekezett érvényesíteni, megengedve a cég lobbistáinak, hogy zártkörű diplomáciai találkozókon vegyenek részt.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter athéni látogatása során - ahogy arról a lap szöveges üzenetváltásra hivatkozva beszámolt - Guilfoyle egy Trump-támogatót, Eric Deterst 100 ezer dollár megfizetésére kérte még kinevezése előtt, kormányzati tisztségviselőkhöz való hozzáférést ígérve neki. Guilfoyle-nak a pénzre állítólag az American Expressnél felhalmozott adósságának törlesztéséhez volt szüksége.
A The Wall Street Journal ezt követően arról számolt be, hogy Guilfoyle felháborodott amiatt, hogy nem hívták meg egy görög témájú rendezvényre a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon az év elején, és részvételét követelte, miközben azzal dicsekedett, hogy luxusutazást tett Franciaországba energetikai vállalatok vezetőivel.
A The Daily Mail brit bulvárlap arról cikkezett, hogy Guilfoyle elidegenítette az athéni amerikai nagykövetség személyzetét, és megszegte az amerikai kormány legfőbb görögországi képviselőjétől elvárt viselkedési normákat.
Guilfoyle a Fox News Channel egykori műsorvezetője és kaliforniai ügyész, aki egykor Kalifornia demokratikus kormányzója, Gavin Newsom felesége volt, és eljegyezte magát Trump fiával, Donald Jr.-ral.
(MTI)
Korábban írtuk: Tagadja a román szociáldemokraták elnöke, hogy amerikai nyomásra buktatták meg a Bolojan-kabinetet