Ómolnár Miklós, a Ripost korábbi főszerkesztője megbízására kémkedett a lap egykori munkatársa Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója ellen – állította a gyanúsítottként kihallgatott Forgács Ágnes a 24.hu értesülései szerint.

Forgács Ágnes (fotó: Átlátszó)
Mártha májusban tett feljelentést Ómolnár Miklós, valamint Rogán Antal beosztottja, Farkas Örs ellen, miután állítása szerint rájött, hogy Ómolnár „politikai akciócsoportjának” célpontja volt. Mártha Imre a feljelentésében azt írta, hogy ennek az akciócsoportnak az volt a feladata, hogy társadalmilag ellehetetlenítsék őt, a róla kialakult képet „összetörjék”, és „emberileg bemocskolják”.

Mártha Imre (fotó: Farkas Norbert / 24)
Forgács Ágnes májusban egy közel kétórás videóban beszélt az Átlátszónak arról, hogyan működött a Fideszhez közeli propagandalap, amelyben ő is dolgozott. Forgács, aki bulvárújságíróból lett politikai lejárató anyagokon dolgozó propagandista, az interjúban többek között arról beszélt, a „politikai akciócsoport” tagjaként a feladatokat nem szerkesztőségi szinten választották meg, hanem aktákban kapták. Forgács azt mondta, Mártha Imréről sokoldalas anyagot kaptak Ómolnár Miklóstól, azokat azonban nem a Mediaworks Hungary Zrt. vezérigazgatója állította össze, hanem Farkas Örs, Rogán Antal miniszteri biztosa, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős volt államtitkár küldte el őket Ómolnárnak.

Farkas Örs érkezik Orbán Viktor évértékelő beszédére 2025. február 22-én (fotó: Szajki Bálint / 24)
Forgács az interjúban arról beszélt, hogy Ómolnár megbízta őt, hogy húzzanak fel egy megfigyelői pontot egy erdős területen, ahol rálátnak Mártha kapujára és az utcára. Itt egy hónapig sátraztak és fotóztak – mondta.
A 24 értesülése szerint Forgács a kihallgatásán arról beszélt: úgy gondolta, ha sztárokról lehet paparazzifotókat csinálni, akkor az is belefér, amit Mártha Imrével csinálnak.
Elmondása szerint az is előfordult, hogy Ómolnár kukásnak adta ki magát, és eltorzított hangon, kitakart arccal nyilatkozott, hogy rossz színben tüntessék fel a BKM-et.
Az ügyben Áder János neve is előkerült. Mártha a Google Maps és a kormánypárti médiában megjelent fotók segítségével beazonosította az újságíró és fotósa potenciális „megfigyelőállását”: ez szerinte a magyar állam tulajdonában álló köztársasági elnöki rezidencia kertje. Mártha Imre szerint ez felveti a gyanúját, hogy erről az akkori köztársasági elnöknek, Áder Jánosnak is tudomása lehetett, de az engedély nélküli megfigyelés bűntette mellett felveti a köztársasági elnök őrzését akkor ellátó Készenléti Rendőrség felelősségét is.
Áder János a 24.hu-nak úgy reagált erre a felvetésre, hogy ez „marhaság”.
A lap szeretett volna még többet megtudni a folyamatban lévő ügyről, a BRFK azonban nem adott részletes választ. Rab Ferenc helyettes szóvivő mindössze annyit közölt, hogy a kérdezett ügyben az eljárás érdekeinek védelme érdekében annyi közölhető, hogy a rendőrség egy főt hallgatott ki gyanúsítottként személyes adattal visszaélés és rágalmazás vétsége miatt. A gyanúsított a gyanúsítás ellen nem élt panasszal.
(hvg - Telex - 24 nyomán)
