A mellrák elleni küzdelemről való megemlékezéssel nyitotta meg a parlament keddi ülésnapját Forsthoffer Ágnes házelnök, majd napirend előtti felszólalások hangzottak el.

Szuverenitásvédelmi lépéseket sürget a Mi Hazánk frakcióvezetője

Lépéseket sürgetett a szuverenitás védelme érdekében napirend előtti felszólalásában Toroczkai László, a Mi Hazánk frakcióvezetője, aki azt közölte, a kormány nem a magyar nemzeti szuverenitás, a magyar vállalkozások és gazdaság megerősítésén dolgozik, hanem azt hajtja végre, amit az Európai Unió vezetése előírt a számára.

Szorgalmazta, hogy a kormányzat a magyar emberek érdekeit képviselje a mesterségesintelligencia-biztonság megteremtése terén, ne egy lengyelországi MI-projektbe fektessen 125 millió eurót.

Szólt arról is: nem az az igazi botrány, hogy a Tisza egyik országgyűlési képviselője oroszlánokat lőtt ki egy vadászaton, hanem az, hogy "több tízmilliós hobbija" és "hatalmas" vagyona van, miközben évtizedek óta egy teljes mértékben állami céget vezet.

Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter válaszában elismerte a mesterséges intelligencia jelentette kihívás fontosságát. Elmondta, a hivatkozott lengyelországi projekt egy uniós együttműködés eleme, amely éppen az európai szuverenitást szolgálja a területen.

Megemlítette, korábban alig tett valamit az Országgyűlés annak érdekében, hogy politikusok vagyonosodását, tisztességes működését vizsgálják, ezzel szemben a kormányváltás után létrehozták a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt, vagyonvizsgálatot és vagyonadót vezetnek be.

Az előző kormányzat 16 éve alatt nyomát sem lehetett látni a szuverenitás felé tett lépéseknek, hiszen a kabinet az orosz érdekeket szolgálta, és egy elavult koncepció jegyében összeszerelő üzemmé és akkumulátorgyárrá alakította az országot, miközben hibás gazdaságpolitikáját adóemelésekkel ellensúlyozta - értékelt.

Ezzel azt állította szembe, hogy a Tisza-kormány az alapfokú oktatásból indulva valóban tudásalapú társadalmat épít.

KDNP: a kormány magára hagyta a gazdákat

Magukra hagyott és kizsigerelt gazdákról beszélt Latorcai Csaba (KDNP), hozzátéve: "úgy tűnik, a természet és az aszály mellett a Tisza-kormány is sújtja a gazdákat", akiket inkább csak szavakban segítenek.

Példaként hozta fel, hogy sem a támogatások általuk javasolt emelését nem fogadta el a kormányoldal, sem a zöldségek áfájának csökkentését nem szavazta eddig meg, holott e két lépés együttesen előnybe hozná a magyar gazdákat külföldi vetélytársaikkal szemben.

Szerinte jelen formájában a vagyonadó "a magyar gazdatársadalom, különösen az őstermelő családok ellehetetlenítését jelentené".

Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter reagálásában hangsúlyozta: az előző kormányzat hagyta magukra a gazdákat, mert nem készítette fel az ágazatot olyan kihívásokra, mint a klímaváltozás, nem segítette elő a piacvédelmet, és nem mozdította elő a termelői együttműködések kiépítését.

Hozzátette: ezek a lépések az alapjai annak, hogy jövedelem maradjon az agráriumban és az élelmiszertermelésben.

A miniszter jelezte: a zöldségek áfájának csökkentését valóban megígérték, de senki nem volt felkészülve az előző kormányzat által hátrahagyott örökségre, a bejelentettnél jóval magasabb hiányra, amit "trükkökkel folyamatosan elrejtettek".

Közölte, a tervezett szabályok alapján nagyon kevés gazdának kell majd vagyonadót fizetnie.

Fidesz: egyre több az aggasztó jel a gazdaságban

Palóc André (Fidesz) kiemelte: egyre több aggasztó jelet látni a gazdaság működésével kapcsolatban, a turizmusban rengeteg a probléma, a fiatalok körében nagy a munkanélküliség, az építőipar teljesítménye csökken, a beruházások visszaesnek.

Közölte: a gyárbezárások kapcsán az érintett munkavállalók semmilyen segítséget nem kaptak a kormánytól. Az emberek nehézségeit pedig tovább növelik a magas üzemanyagárak - tette hozzá.

Úgy vélte, a kormány lépéseiből az látszik, hogy nem tartják be a korábban tett ígéreteiket, a magyarok nem arra adtak felhatalmazást a Tiszának, amit most tesz a gazdaságpolitikájával.

Magyar Péter miniszterelnök úgy válaszolt, hogy az Orbán-kormány az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb tagállamává tette Magyarországot, óriási volt az infláció, nem hozták haza az uniós forrásokat, helyette hatalmas hiteleket vettek fel, eladósították az országot, és mindezt akkor mégsem kifogásolta a képviselő. Óriási gazdasági problémákat örökölt a jelenlegi kormány az elődjétől - jelentette ki.

Megjegyezte: közép-európai viszonylatban alacsonyak a magyarországi üzemanyagárak.

Azt is felvetette: jelentős közpénzből támogatott szennyező akkumulátorgyárakat az előző kormány, a magyar kis- és középvállalkozásokat azonban nem támogatták.

(MTI)