Ugrás a cikkhez
Reklám

Reince Priebus, a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke szerint Donald Trump elnökként "abszolút" véget akar vetni a kubai nyitás politikájának, ha nem történik változás a kubai politikában. Priebus erről a Fox televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában beszélt.

Leszögezte: az új elnöknek meg kell vizsgálnia, hogy “a jó irányban mozdul-e” a kubai politika ahhoz, hogy eldöntse, az új amerikai kormányzat fenntartja-e a Barack Obama elnök által nemrégiben helyreállított diplomáciai kapcsolatokat.

A leendő kabinetfőnök – aki mostanáig a Republikánus Párt elnöke volt – azt mondta: Donald Trump betartja kampányígéretét és érvényteleníti a 2014-ben Obama elnök által tető alá hozott megállapodást Kubával, mert “jobb megállapodást kell kidolgozni”. Priebus leszögezte, hogy Raúl Castrónak, Kuba jelenlegi vezetőjének – a most elhunyt Fidel Castro testvérének – változtatnia kell az eddigi politikán, ha fenn akarja tartani az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatait, majd konkrétumokat sorolt. “Elnyomás, szabadpiac, vallásszabadság, politikai foglyok – e kérdésekben változások kellenek ahhoz, hogy nyílt és szabad legyen a kapcsolatunk” – hangsúlyozta a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke. Hozzátette: a kubai vezetésnek legalább a változás jeleit fel kell mutatnia.

Donald Trump megválasztott elnök szombaton a Fidel Castro halálhíre után kiadott közleményében árnyaltabb volt. Nem foglalkozott azzal, hogy mi lesz az amerikai-kubai diplomáciai kapcsolatok sorsa, hanem azt hangsúlyozta: “jóllehet, a Fidel Castro okozta tragédiákat, haláleseteket és fájdalmat nem lehet semmissé tenni, a mi kormányzatunk mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a kubai nép végre megkezdhesse utazását a felvirágzás és a szabadság felé”.

Hozzátette: “miközben Kuba totalitárius sziget marad, abban reménykedem, hogy a mai nap egyúttal jelzi az elmozdulást a túlságosan hosszú ideig tartó rémségektől egy olyan jövő felé, amikor a csodálatos kubai nép végre abban a szabadságban élhet, amelyet olyannyira megérdemelt”.

(MTI)

Kapcsolódó: Pedig jó ötlet lett volna: a Fehér Ház leendő kabinetfőnöke kizárta mohamedánok listázását

Korábban írtuk: Trump: Castro halálbrigádokkal operáló elnyomó volt, Kuba totalitárius sziget





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából