Ugrás a cikkhez
Reklám

Amerikai egészségügy szakemberek, elsősorban is a járványügyi központ vezetői azzal számolnak, hogy Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők lélekszáma. Megnyugtatónak nevezik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok vérellátó központjaiban rendszeres a szűrés, és eddig nem találtak fertőzött vérállományt.

Tom Frieden, a szövetségi közegészségügyi és járványügyi hivatal (CDC) vezetője pénteki sajtóértekezletén hívta fel a figyelmet a zikafertőzés gyors terjedésének veszélyére. Mint fogalmazott: Puerto Ricóban várandós nők ezrei lehetnek fertőzöttek.

“Az elkövetkezendő hónapokban gyermeket váró nők ezrei betegedhetnek meg, s ez azt jelenti, hogy jövőre több tucatnyi vagy több száz csecsemő születhet kóros kisfejűséggel” – mondta a tájékoztatón Frieden.

A CDC azzal is számol, hogy a Puerto Ricó-i véradó központokban szintén megnövekszik a vírussal fertőzött vérállomány aránya, bár – mint Frieden elmondta – pár hónappal ezelőtt bevezették a szűrést. Leszögezte: szinte nulla a kockázata annak, hogy valaki vérátömlesztéssel megfertőződjék.

“Nagyon érzékeny tesztet használunk, s eddig nem fordult elő olyan eset, amikor a beteg vérátömlesztéssel fertőződött meg” – fogalmazott.

A véradásból származó vérnek eddig az 1,1 százalékában mutattak ki zikavírust. Mint a sajtótájékoztatón kiderült, az amerikai vérellátó-központokban a donorokat alaposan kikérdezik arról, hogy a véradás előtt merre jártak, milyen országokat látogattak meg, és ha veszélyesnek ítélt területeken jártak, akkor nem is vesznek tőlük vért. Az Egyesült Államok vérellátó-központjaiban rendelkezésre álló vértartalékokban eddig nem mutattak ki zikavírust.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából