Ugrás a cikkhez
Reklám

A brazil legfelső bíróság leállította a Dilma Rousseff államfő eltávolítására irányuló parlamenti eljárást, miután jogszerűtlennek ítélte annak egyes elemeit.

A helyi idő szerint csütörtökön ismertetett döntésében a bíróság azt kifogásolta, hogy az eljárás lefolytatásával megbízott különbizottságot titkos szavazással állította fel a parlament alsóháza. Az ítélet szerint a képviselőháznak nyílt voksoláson kellett volna döntenie, ezért az egész eljárást elölről kell kezdeni.



Dilma Rousseff megúszhatja

A bíróság arról is rendelkezett, hogy a Rousseff elmozdításáról a végső szót nem az alsóháznak, hanem a szenátusnak kell kimondania. Az elnök nagyobb támogatottsággal bír a felsőházban.

A parlament alkotmányos felelősségre vonási eljárását az államfő első számú ellenfelének számító Eduardo Cunha, a képviselőház ellenzéki elnöke kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy Rousseff kormánya kozmetikázta az állam pénzügyi mérlegét. Az eljárási szabályzat szerint az ügy kivizsgálására egy külön bizottságot hoztak létre, s ha ez úgy véli, hogy megalapozott a vád, akkor először az alsóház, majd a felsőház elé terjeszti szavazásra az elnök sorsát.

Rousseff bár megnyerte a tavalyi elnökválasztást, a súlyos gazdasági válság és a Petrobras állami olajkonszern körül egy éve kirobbant korrupciós botrány nyomán azonban mára felmérések szerint kevesebb mint 10 százalékra csökkent a támogatottsága a választók körében.

A Petrobras-ügyben mindazonáltal az elnök elmozdítását kezdeményező Eduardo Cunha is érintett, megvesztegetéssel és pénzmosással vádolják. Az ügyben 50 politikus ellen folyik vizsgálat. A hatóságok szerint a Rousseff mögött álló Munkáspárt sok tagja is részt vett az állami vagyon elsikkasztásában, és egyes feltételezések szerint az elnök asszony kampánya is részesült a törvénytelenül megszerzett pénzekből.

(MTI)

Kapcsolódó: Több tízezer ember követelte Brazília-szerte a munkáspárti államfő eltávolítását





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából