Ugrás a cikkhez
Reklám

Jean-Marie Le Pen, a francia Nemzeti Front alapítója, lánya parancsára megjelent a párt fegyelmi bizottsága előtt. A veterán politikus a testület ülésén kijelentette: nem hiszi, hogy a párt arculatváltása – vagyis az eredeti radikális elvek szögre akasztása – az oka a Nemzeti Front emelkedő népszerűségének.

Le Pen egyúttal figyelmeztetett: a Nemzeti Frontnak az elmúlt évek során elért választási sikerei korántsem olyan átütő erejűek, mint amilyeneknek azokat beállítják.

„Bizonyos események sodorták polgártársainkat a mi oldalunkra. A helyzet folyamatos romlása az, ami hatalomra juttathat minket (…) de még nem vagyunk a hatalom közelében, sőt messze vagyunk tőle” – hangzott a párt alapítójának némiképp kijózanító nyilatkozata. A Nemzeti Front kiválóan szerepelt a tavalyi EU-parlamenti, illetve az idei helyhatósági választáson: hozzávetőleg ötmillióan szavaztak a Nemzeti Front jelöltjeire. Azonban mindkét esetben nagyon alacsony volt a részvételi arány. A 2012-es elnökválasztáson a párt elnöke, Marine Le Pen lényegesen több voksot gyűjtött be – sokkal magasabb részvételi arány mellett.



A pártalapító - lánya tiltása ellenére - ünnepelteti magát hívei előtt május elsején

A Jean-Marie Le Pen, akit pártelnök lánya szeretne kizárni a pártból, a bizottság előtt hangsúlyozta: az elért sikerek nem terelhetik el a figyelmet a párt gyengeségeiről.

„Noha a párt fejlődik, még korántsem tökéletes, miként a tisztségviselőink képzése sem az” – jelentette ki az idős politikus.

Le Pen élesen kikelt a párt buzi alelnöke, Florian Philippot ellen is. De nem „mássága” miatt, hanem azért, mert Philippot és hívei - Le pen megfogalmazása szerint - „sértő támadásokat” indítottak ellene. A homokos alelnök volt az is, aki „végső szakításról” beszélt azt követően, hogy Le Pen tett néhány őszinte megjegyzést a gázkamrákról és a második világháború néhány kérdéséről.

Elfogadhatatlannak nevezett kijelentéseit azonban Le Pen ezúttal sem volt hajlandó visszavonni – példát mutatva a sok szolgalelkű és gyáva politikusnak. „Azzal vádolnak, hogy nem tartom tiszteletben a párt irányvonalát. De kinek az irányvonaláról van szó? Az elnök irányvonaláról? Vagy azoknak az embereknek az irányvonaláról, akik hetente 10-15 nyilatkozatot adnak ki?” – tette fel a kérdést Le Pen, utalva a pártvezetés bizonyos ellentmondásos megnyilvánulásaira.

Jean-Marie Le Pen jó ideje nincs megelégedve a Nemzeti Front egyes tisztségviselőinek munkájával. Többek közt azért nem vesz részt a párt végrehajtó bizottságának munkájában, mert nincsen kibékülve számos főállású pártkáder jelenlétével és ténykedésével. Számosan közülük „bőségesen meg vannak fizetve”, véli Le Pen, aki ugyanakkor meg van győződve arról is, hogy a párton belüli szolidaritás ugyanakkor egyre gyengül.

„Attól félünk, hogy nem tartanak majd minket a köztársaság jó híveinek” – utalt a párt tiszteletbeli elnöke a Nemzeti Frontot is fojtogató megfelelési kényszerre. Végül pedig feltette a teljesen jogos kérdést: „A mi pártunk válik Franciaország legfontosabb antifasiszta és antirasszista pártjává?”

Perge Ottó - rfi.fr nyomán

Kapcsolódó:

- Le Pen kitagadta a lányát, s azt javasolta, menjen hozzá a párt buzi alelnökéhez

- A Le Pen-lány minden nyilatkozattól eltiltotta apját: a pártalapító szavai akadályozhatják a "néppártosodást"

- Le Pen már a május 1-jei nagygyűlésen is megtiltotta apjának a felszólalást - de az öreg nem hagyta magát

- "Csak" apját hurcolta meg és lehetetlenítette el Le Pen - az unoka indulhat

- Jean-Marie Le Pen: Nem én, hanem a lányom követ el öngyilkosságot





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából