Miközben a megosztott francia szakszervezetek külön-külön ünnepeltek a május elsejei felvonulásokon, a Nemzeti Front hagyományos párizsi nagygyűlésén kétszer is megzavarták a pártelnök beszédét. először az apja, majd a Femen aktivistái.

A pártelnök apja, a 86 éves pártalapító, aki lányával köztudottan nincsen beszélő viszonyban, felment a színpadra, és megállt a pulpitus előtt, ahol Marine Le Pen éppen a beszédéhez készülődött. Jean-Marie Le Pen rá sem nézett a lányára - aki kényszeredett mosollyal szándékosan a jegyzeteibe bújt -, győzelemre emelte a kezét, és perceken át ünnepeltette magát a tömeggel. Aztán lement a színpadról, beült egy gépkocsiba, és elhajtott a helyszínről, a lánya beszédét nem hallgatta meg.




Az apa és lánya közötti konfliktus legújabb felvonásként az egyre pofátlanabb és tiszteletlenebb Marine korábban megtiltotta a tiszteletbeli elnöknek, hogy a hagyományos május 1-jei nagygyűlésen, amelyet egyébként ő honosított meg, szót kapjon a színpadon. A pártalapító még tavaly is tartott ott beszédet.

Miután Marine Le Pen belekezdett a beszédébe pénteken a párizsi Opera előtti téren, három félmeztelen nő a testén Heil Le Pen felirattal, kezében megafonnal megjelent egy erkélyen. A három elmebeteg a Harmadik Birodalmat megidéző nagy vörös zászlókat engedett le az erkélyről, és nemzetiszocialista karlendítéssel üdvözölte a huhogó tömeget, mielőtt a Nemzeti Front biztonsági szolgálatához tartozó emberek erővel eltávolították őket onnan.




"Ezen a május 1-jén csak meglepetések történnek" - mondta a politikus, aki kénytelen volt tíz percre megszakítani a beszédét.

A Femen-aktivisták egyébként már délelőtt is megzavarták a Nemzeti Front felvonulását, amelyet szintén a családi viszály határozott meg. Két fedetlen keblű nő akkor tűnt fel a tömegben, amikor Marine Le Pen koszorút helyezett el Jeanne d'Arc szobránál, aki a párt jelképe. Őket is eltávolították a helyszínről, ahol ezután Jean-Marie Le Pen, aki a tömeg végén vonult, egyedül helyezett el egy csokrot. Tavaly még együtt koszorúzott apja és lánya.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

- "Csak" apját hurcolta meg és lehetetlenítette el Le Pen - az unoka indulhat

- Jean-Marie Le Pen: Nem én, hanem a lányom követ el öngyilkosságot

- Marine Le Pennek agyára ment a polkorrektkedés: fegyelmit indított a saját apja ellen, hogy elnémítsa

- Marine Le Pen útszéli provokációknak nevezte apja megnyilvánulásait

- A gázkamrák még mindig a történelem részletkérdései Le Pen szerint – nemzeti front húzódik apa és lánya között

- "Antiszemita kijelentései" miatt elhatárolódott saját apjától Marine Le Pen

 - Francia filozófus: Le Pen lánya buzikra cserélte pártjában a radikálisokat
- Le Pen folytatja az antiradikális tisztogatást a pártban