Ugrás a cikkhez
Reklám

A Hashid Shaabi elnevezésű iraki önkéntesekből álló katonai egység izraeli gyártmányú fegyvereket talált az Iszlám Állam egyik korábbi, az iraki Anbar tartományban található támaszpontján – közölte az iráni Fars Hírügynökség az Al-Mayadeen televízió információira hivatkozva.




Az elmúlt hónapban arról érkeztek jelentések, hogy iraki különleges egységek amerikai, illetve izraeli katonai tanácsadókat tartóztattak le, akik állítólag az Iszlám Állam kötelékében tevékenykedtek.

Februárban egy iraki parlamenti képviselő, Wahhab al-Tayee beszélt arról nyilvánosan, hogy izraeli katonák képeznek ki az Iszlám Államhoz tartozó fegyvereseket a céllal, hogy a Sínai-félszigeten hajtsanak végre terrortámadásokat.

Ali Akbar Velajati, Irán legfelsőbb vallási vezetőjének tanácsadója, egykori külügyminiszter is meg van győződve arról, hogy az Iszlám Államot a Nyugat és Izrael hozta létre.

„Az Iszlám Államot a nyugati gyarmatosítók és a cionisták teremtették meg, ugyanis mindaz, amit ez a terrorcsoport művel, ellentétes az iszlámmal, valamint az iszlám minden egyes irányzatának elveivel” – jelentette ki Velajati.

Egy amerikai történész, Webster Tarpley szintén azon a véleményen van, hogy az Iszlám Állam dzsihádistái Washington „titkos hadseregét” alkotják, melynek célja a Közel-Kelet destabilizálása.

Perge Ottó - sputniknews.com nyomán

Kapcsolódó:

- Izraelben per folyik a zsidó állam és a Szíriában gyilkolászó iszlamisták közti együttműködést bizonyító drúz férfi ellen

- Orbán, Szijjártó és a többiek figyelmébe: ezért nem szabad magyar katonákat küldeni az Iszlám Állam ellen

- Iráni és iraki hírforrások szerint az Iszlám Állam terroristáit segítő izraeli és amerikai tanácsadókat tartóztattak le Irakban

- Az Iszlám Állam egyik fogságba esett harcosa szerint az USA-n keresztül érkeztek hozzá a pénzek

- Izraeltől kér segítséget az Iszlám Állam a szíriai elnök csapatai ellen - Basár el-Ászád győzelemre áll a Golánon

- Immár az ENSZ ellenőrei is megerősítik: Izrael közvetlenül is támogatja a Szíriában harcoló szélsőséges iszlamistákat

- A "világ muzulmánjainak vezetője", az Iszlám Állam "kalifája" zsidó és Moszad-ügynök lehet





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából