A német gazdasági miniszter nem ért egyet új szankciókkal Oroszország ellen.

A német alkancellár és gazdasági miniszter, Sigmar Gabriel vasárnap kijelentette, hogy szerinte keményebb oroszellenes szankciók nem fogják megoldani a konfliktust Ukrajna ügyében.

A miniszter a német ARD televíziónak nyilatkozott, egy nappal az után, hogy Angela Merkel kancellár a Húszak (G20) ausztráliai csúcstalálkozóján támogatóan szólt az Európai Unió további, ámbár nem részletezett szankcióterveiről.

Gabriel bírálta azt is, amit ő a NATO "kardcsörtetésének" nevezett Oroszország határán, és hozzátette: politikai megoldásra van szükség. "Nem látom, hogy (a szankciók) hogyan segítik haladásunkat gazdaságilag. Ettől csak nehezebb lesz a helyzet" - mondta a miniszter.

Az EU-tagországok külügyminiszterei hétfőn megvitatják a szankciók helyzetét. A német külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier azonban a Welt am Sonntag című német újságnak nyilatkozva azt mondta: az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomás "máris hatalmas", és további oroszellenes szankciók nem szerepelnek a hétfői napirenden.

"Kelet-ukrajnai szakadárok egy névsorát fogjuk áttekinteni, és korlátozzuk az utazási szabadságukat és a kinnlevőségeikhez való hozzáférésüket" - mondta a német külügyminiszter, aki a jövő héten Kijevbe és Moszkvába utazik.

"Helyes, hogy Angela Merkel és Frank-Walter Steinmeier a párbeszédre összpontosít, és nem az összeütközésre, mint mások teszik" - mondta a gazdasági miniszter az ARD televíziónak. Sigmar Gabriel vezeti a Német Szociáldemokrata Pártot, amely a parlamenti nagykoalícióban együtt kormányoz a Merkel vezette kereszténypárti szövetséggel.

(MTI)