Franciaországban a szélsőjobboldalinak tartott Nemzeti Front a szavazatok 25,4 százalékával megnyerte az európai parlamenti (EP) választásokat, több mint öt százalékkal maga mögé utasítva a 20,8 százalékot szerzett jobbközép Népi Mozgalom Unióját (UMP).

A kormányzó szocialisták 13,97 százalékkal a harmadik helyre szorultak a francia belügyminisztérium által a szavazatok szinte teljes feldolgozottsága után kiadott hivatalos eredmények szerint.

A centrista pártszövetség (UDI-Modem) 9,7 százalékot, a Zöldek 8,75, a kommunistákat és egyéb szélsőbaloldali formációkat tömörítő Baloldali Front pedig 6,23 százalékot ért el.

A harminc évvel ezelőtt Jean-Marie Le Pen által alapított, s jelenleg a lánya, Marine Le Pen vezette euroszkeptikus FN először nyert választást, s 23-25 képviselői helyet, a francia helyek harmadát kaphatja meg a brüsszeli parlamentben. A részvételi arány öt évvel ezelőtt 40 százalékos volt, vasárnap pedig szinte ugyanakkora: 43 százalékos. Az FN-nek ennek ellenére sikerült megnégyszereznie a 2009-es 6,34 százalékos eredményét.

A párt kimondott célja volt, hogy vasárnap este Franciaország "első számú" pártjává váljon, és átvegye a vezető szerepet az ellenzéki térfélen. Marine Le Pen és apja, akik eddig is európai képviselők voltak, az osztrák FPÖ-vel, a belga Flamand Érdekkel (Vlaams Belang) és a Geert Wilders vezette holland Szabadságpárttal (PVV) kívánnak Brüsszelben euroszkeptikus koalíciót létrehozni.

Elemzők szerint nem annyira az FN győzelme az érdekes, arra ugyanis számítani lehetett, hanem a különbség, amellyel a "szélsőjobboldali" párt maga mögé utasította a hagyományos politikai pártokat. A jobboldal az eddigi 29 helyett csak 18-21 képviselőt küldhet az európai parlamentbe. A baloldal csak egy képviselői helyet vesztett, az eddigi 14 helyett 13 képviselője lesz Brüsszelben, a kormánypárt számára a két hónappal ezelőtti helyhatósági választások veresége után a kormánypolitika újabb választói megbüntetését jelenti a szavazás.

Marine Le Pen a francia nemzetgyűlés feloszlatását és az arányos választási rendszer bevezetésével új választások kiírását kérte vasárnap a köztársasági elnöktől.

"Mi mást tehet (Francois Hollande államfő), mint hogy a néphez fordul, bevezeti az arányos rendszert azért, hogy minden franciának legyen képviselete (a nemzetgyűlésben) és új választásokat ír ki?" - hangsúlyozta Le Pen. (A parlamenti választásokon jelenleg csak egyéni képviselőkre lehet szavazni.) Hozzátette: "Mi más tehet a köztársasági elnök egy ilyen súlyos vereség után?"

Franciaországban 2017-ben lesznek legközelebb választások, az FN-nek jelenleg csak két képviselője van a nemzetgyűlésben.

A francia elnöki hivatal jelezte, hogy Francois Hollande államfő le fogja vonni az eredmény tanulságait. Ennek érdekében hétfő reggelre megbeszélésre hivatalába rendelte a miniszterelnököt és kormányának több tagját, köztük Laurent Fabius külügyminisztert, aki Stéphane Le Foll kormányszóvivőhöz hasonlóan elismerte, hogy Franciaország imázsa és befolyása az egyik legfőbb vesztese a vasárnapi voksolásnak.

"Ez a választás, meggyőződésem szerint, több mint egy újabb figyelmeztetés. Ez sokk, egy földindulás, amely minden olyan politikai vezetőnek szól, akinek feladata a cselekvés. Senki nem mentesül a felelősség alól ... Ma este a távolmaradással, amely jelentős, és a szélsőjobboldal előretörésével, amely egyértelműen az élen áll, önök mély szkepticizmust fejeztek ki" - mondta Manuel Valls miniszterelnök rövid, súlyos hangvételű televíziós beszédében. Ugyanakkor hozzátette: "Bátorságról kell tanúbizonyságot tennünk, mert Franciaországnak folytatnia kell a reformokat".

A viszonylag rövid kampányban az FN sikeresen ragadta meg az általános Európa-ellenes hangulatot és az eurót érő bírálatokat, valamint a kormány népszerűtlenségét próbálta a maga malmára hajtani. Az ellenzéki jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP), Nicolas Sarkozy előző államfő pártja, pedig a politikus visszavonulása óta belső csatározásoktól hangos, nem tud igazán alternatívával szolgálni a népszerűtlen baloldallal szemben, ezt is sikeresen használta ki a "szélsőjobboldal".

Franciaországban továbbra is stagnál a gazdaság, a munkanélküliség 10 százalékos, több mint 3,3 millió embert érint. A 46 millió választásra jogosult Franciaországban élő uniós állampolgár 74 mandátum sorsáról döntött. A választópolgárok 31 listára szavazhattak.

Korábban írtuk: Becslés Franciaországból: a szavazatok negyedével nyert a Nemzeti Front.

A France 24 által közzétett legújabb becslés szerint 25,7 százalékot szerezhetett meg Franciaországban a "szélsőjobboldali" Front National (FN), a jobboldali 20,7 százalékot szerző UMP-t és a mindössze 15 százalékot elérő kormányzó szocialistákat (PS) is megelőzve.

A negyedik helyre az alternatív liberálisok 10 százalékot szerezhettek, a zöld Europe Écologie pedig 8,7 százalékot.




A Marine Le Pen vezette párt először nyert választást. Öt évvel ezelőtt 6,3 százalékot ért el az FN az EP-választáson, legsikeresebb pedig eddig 1989-ban volt, 11 százalékos eredménnyel.

A France 2 közszolgálati televízióban ismertetett exit poll adatok szerint a 2009-ben 28 százalékot elért és akkor győzelmet aratott jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) ezúttal a szavazatok 20,3 százalékával a második helyre szorult, a kormányzó szocialisták pedig 14,7 százalékos eredménnyel a harmadik helyen végeztek.

Frissítés: A francia nemzetgyűlés feloszlatását követeli Marine Le Pen

A francia nemzetgyűlés feloszlatását és az arányos választási rendszer bevezetésével új választások kiírását kérte vasárnap a köztársasági elnöktől Marine Le Pen, a "szélsőjobboldali" euroszkeptikus Nemzeti Front elnöke, miután az első becslések szerint pártja 25 százalékos eredménnyel jelentős győzelmet aratott az európai parlamenti választásokon.

"Mi mást tehet (Francois Hollande államfő), mint hogy a néphez fordul, bevezeti az arányos rendszert azért, hogy minden franciának legyen képviselete (a nemzetgyűlésben) és új választásokat ír ki?" - hangsúlyozta Le Pen. (A parlamenti választásokon jelenleg csak egyéni képviselőkre lehet szavazni.)

A kormányzó szocialisták részéről Laurent Fabius külügyminiszter, valamint Jean-Francois Copé, az ellenzéki jobbközép Népi Mozgalom Uniójának vezetője is azonnal visszautasította a felhívást.

(HVG - France 24 - MTI nyomán)