A zsidó elit uralmára leselkedő veszélyek felderítésén dolgozó egyik szervezet a sok közül, az Amerikai Zsidó Bizottság ezúttal Németországban csapott le. Kiderítették ugyanis, hogy a német iskolai tankönyvekben Izraelt „kedvezőtlen megvilágításban mutatják be”.




A „kedvezőtlen megvilágítás” oka pedig, hogy a tankönyvekben Izrael mindig valamiféle konfliktus részeseként szerepel. Pedig még az sincsen leírva sehol, hogy ezeknek a konfliktusoknak a gerjesztője maga Izrael. Önmagában az a tény zavarja a zsidókat, hogy a diákok fejében a háborúskodás és erőszak fogalmai kapcsolódnak Izraelhez. Ami nem megengedhető, mert a zsidók csakis békét, szabadságot, fejlődést, boldogságot hoztak a világnak, kiemelten a palesztinoknak és a Közel-Kelet muzulmán népeinek.

2010 óta létezik egy Német-Izraeli Tankönyv Bizottság is, mely 400-nál is több történelem, földrajz és művészettörténeti tankönyvet tekintett át. Az akadémikusokból és tanárokból álló testület vizsgálódásának adataiból lesújtó kép kerekedik ki – állítja az Amerikai Zsidó Bizottság. „Izrael a tankönyvekben a közte és a szomszédai között lezajlott konfliktusok kapcsán szerepel. A történelmi és politikatudományi tankönyvekben is mindig problémákkal, kihívásokkal, konfliktusokkal összefüggésben mutatják be” – háborog Deidre Berger, az Amerikai Zsidó Bizottság elnöke.

A Nemzetközi Tankönyvkutatások Georg Eckert Intézetének munkatársai – ők felügyelték ugyanis a német iskolai tankönyvek áttekintését – szintén úgy vélik, hogy az Izraelre vonatkozó szövegek és képek „érzelmeket keltenek” a diákokban. Ami pedig – véli az Amerikai Zsidó Bizottság – a zsidókkal kapcsolatos „előítéletek” kialakulásához, végső soron pedig az antiszemitizmus erősödéséhez vezet.

Márpedig korántsem mindegy, hogy a fogékony gyermekek lelkében miféle benyomások keletkeznek. Ha ugyanis már az általános iskolában kedvezőtlen megvilágításba helyezik Izraelt, abból nagy baj lehet. „Izrael a mi (mármint Németországra gondol) egyik legfontosabb szövetségesünk. Németországnak, az USA-nak talán a legfontosabb. Izrael egy demokratikus nemzet a Közel-Keleten, amely működik. Nélküle nagy bajban lennénk a Közel-Keleten. Ezért ha az iskolai tankönyvek nem mutatják be az izraeli demokrácia sokszínűségét, akkor az emberek nem értik meg, miért olyan fontos ez az ország Németország biztonsága szempontjából” – hazudozott pofátlanul Deidre Berger.

A Német-Izraeli Tankönyv Bizottság végleges jelentését 2015-ben fogja letenni az asztalra, de akkor majd javaslatait is közzéteszi arról, hogyan kell helyesen bemutatni Izraelt a tankönyvekben. „Reméljük, hogy a jelentés nyomán sor kerül a tankönyvek felülvizsgálatára, és a tanároknak Izraellel kapcsolatos oktatása terén is előrelépés történik. Mindez nagyon pozitív lépés, abban az értelemben, hogy a tankönyvi bizottság jelentése nyomán megértjük a problémákat, és hozzákezdünk azok megoldásához” - tájékoztatott az Amerikai Izraeli Bizottság elnöke.

A jelentésben azt vizsgálják, hogy a németországi „zsidó kisebbséget” miképpen mutatják be a tanulóknak. Mert az sem helyes, ha csak és kizárólag a holokauszt kapcsolódik a zsidókhoz, ehelyett úgy kellene tekinteni rájuk, mint a „német történelem aktív szereplőire”. Az Amerikai Zsidó Bizottság elvárása az, hogy az iskolai tankönyvekben hangsúlyozottan essék szó arról a „hatalmas hozzájárulásról, amellyel a zsidók gazdagították a német kultúrát és tudományt”. Azt a sok jótéteményt pedig, amit a zsidók adtak Németországnak, feltétlenül szerepeltetni kell a tantervben is – adták parancsba a zsidók az állítólag független Németország oktatásügyi hatóságainak.

Perge Ottó - jn1.tv nyomán