Ugrás a cikkhez
Reklám

Hatályba lépett kedden a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvény, amely előírja, hogy minden állampolgár köteles beszélni az ukránt mint az állam hivatalos nyelvét.



Úgy tűnik, maradandót alkotott...

Az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvény értelmében a jogszabály rendelkezéseinek zöme a kihirdetésétől számított két hónap elteltével, azaz július 16-tól lépett hatályba, viszont az a norma, amely nyelvvizsgához köti az ukrán állampolgárság megszerzését, csak két év múlva. Az egyik hírportál azt is kiemelte, hogy a nyomtatott sajtótermékeknek az idegen nyelvű mellett ukrán változatban való megjelentetésére 2 és fél év, helyi, azaz nem országos terjesztésű kiadványok esetében pedig öt év türelmi idő van a törvényben. Az internetes kiadványok ukrán nyelvű változattal csak 2022. július 16-tól lesznek kötelesek megjelenni.

Az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt sietve, még az új államfő, Volodimir Zelenszkij hivatalba lépése előtt, április 25-én fogadta el a parlament. Petro Porosenko leköszönő államfő pedig május 15-én alá is írta a jogszabályt. Zelenszkij május 20-án tette le a hivatali esküt.

A jogszabály ellen hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek is, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát. A törvény ugyanis a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát. Ezen felül az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért még jogi felelősségre vonást is kilátásba helyez.

Zelenszkij még áprilisban, a törvény parlament általi megszavazásakor ígéretet tett arra, hogy hivatalba lépése után megvizsgálja a nyelvtörvényt abból a szempontból, hogy tiszteletben tartja-e a jogszabály minden állampolgár jogait.

(MTI)

Reklám





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából