A történelemhamisító, manipulatív, öntudatromboló film francia együttműködéssel készült. Deák-Sárosi László filmesztéta, költő alábbi írása a Magyar Idők honlapján jelent meg.
Jakab Juli Leiter Írisz szerepében
A napokban kirobbant a botrány a Hunyadi-film tervezete körül, miután Stefka István újságíró ismertette a produkció forgatókönyvének részleteit. Azóta lapok tucatjai idézik a történelemhamisítás tényeit nem titkolva felháborodásukat. A magyar- és keresztényellenes propagandának minősülő filmterv a tartalmi elemeken túl azzal vágta ki a biztosítékot, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) a film megvalósítására a tervek szerint mintegy hétmilliárd forintot szán, és a forgatókönyvírásra, illetve a gyártás-előkészítésre már meg is szavaztak kilencvenmillió forintot.
Az a döbbenetes, hogy egy ilyen sok pénzbe kerülő manipulatív történelemhamisítást már egyszer elkövettek a közelmúltban, és nem akadt történész, filmesztéta, újságíró, aki a tényt a nyilvánosság előtt leleplezze. Idén, szeptember 27-én mutatták be az Oscar-díjas Saul fia rendezőjének új filmjét, a Napszálltát. A film mintegy kétmilliárd forintból készült, amelyből az MNF honlapja szerint 1,6 milliárdot a magyar adófizetők pénzéből fizettek. Csak a forgatókönyv 22 millióba került, a gyártás-előkészítés pedig 65 millióba.
A film nem aratott osztatlan sikert a kritikusok körében, de a legrosszabb, amit írtak róla, hogy vontatott, unalmas, zavaros. Mintha csak elfuserált, nem igazán alaposan megírt mozi lenne. Pedig épp ellenkezőleg, egy professzionális munka, amelynek minden képkockája pontosan kiszámított és adagolt méreg a magyar nézőnek. Bejött tehát a számításuk. A film átvert mindenkit a laikus nézőtől a kritikus újságírókig.
Saul fia
Mielőtt néhány fő mozzanattal igazolnám a Napszállta történelemhamisító, manipulatív, bűntudatkeltő fogásait, ki kell emelnem, hogy a szuperprodukció nemzetközi összefogásban készült. A forgatókönyvet a Franciaországban nevelkedett rendező mellett még két francia társszerző írta. Hoppá, az első világháborúban az ellenséghez tartozó franciák írnak filmet az Osztrák–Magyar Monarchia, Magyarország, Budapest és a magyarok felelősségéről? Ez önmagában botrány. Olyan, mintha felkérnénk az ukránokat vagy a románokat, hogy írják meg Magyarország történetét.
Én azt javaslom, hogy kölcsönösségi alapon mi is készítsünk egy kétmilliárdos költségvetésű filmet Franciaország felelősségéről az első világháború kirobbanását illetően. A költségvetés kilencven százalékát állják a franciák, mi pedig a maradékot, ahogy fordított felállásban történt a Napszálltával, és a forgatókönyvet is mi írjuk legalább kétharmad részben. A forgatókönyvíró azonban ne Hegedűs Bálint legyen, a rendező pedig ne Nemes Jeles László, de ne is Szász János.
A Napszálltát nagyon rafináltan menedzselték. A bemutatóig titokban tartották, hogy miről szól, és az alkotók utána se nagyon nyilatkoznak a lényegéről. Már a velencei bemutató előtt eladták a forgalmazás jogát számos országnak. Arról, persze, nem érkeznek hírek, hogy hányan is nézték meg, de a felhajtás nagy volt, és a filmkritikusok díját is elhozta a talján városból.
Saul lánya
Egy-két előzetesből és fényképből mindössze annyi derült ki, hogy a cselekmény Budapesten játszódik az első világháború „előestéjén”, a főszereplő lány pedig egy kalapszalonban vállal munkát, miközben bejárja a magyar főváros helyszíneit bizonyos titkok után kutatva. Ennyiből arra lehetne következtetni, hogy egy kedves, semleges, lírai tablóról van szó, amelyben divatos század eleji jelmezekbe öltöztetett mutatós hölgyek sétálnak a kalapszalontól a Városligetig.
A film azonban a kezdő inzertben kijelöli, miről is szól. A felirat az Osztrák–Magyar Monarchiát említi, amely „uralkodik” más népek felett. Tehát a Monarchia felelősségét állítja a világháború kitörése vonatkozásában, és ezt egy történelmileg nem hiteles történettel illusztrálja.
A főszereplő lány Fiuméből tért haza Budapestre, aki ott nevelőintézetben nevelkedett és közben kitanulta a kalaptervezés művészetét. Ez a lány mindenképpen egy bizonyos kalapszalonban akar dolgozni, mert – mint kiderül –, az a szüleié volt, csak rejtélyes módon elvették tőlük az életükkel együtt. A film ezzel azt állítja, hogy a Monarchiában, és azon belül is kifejezetten Budapesten a XX. század elején kisemmiztek volna kereskedőket meg nem magyarázható okokból és módon.
Szakács Györgyi jelmeztervező és Zányi Tamás hangmester
A Napszállta cselekménye abból áll, hogy a lány a bátyja után kutat nyilvános és titokzatos helyeken, miközben egy országot-világot rengető anarchista összeesküvés eseményeinek lesz tanúja. Ez hamis, minden tényt nélkülöző állítás. Budapest nem volt semmiféle hatalmas ellenállás gócpontja, és elnyomás se volt akkor a magyar fővárosban, hogy itt dőljön el a világ sorsa és a nagy háború kipattanásának ügye.
A filmben Budapestre és a kalapszalonba látogat a trónörökös, ahol még merényletet is megkísérelnek ellene. A film tehát a szarajevói, a valóságban sikerült merényletet is Budapestre akarja importálni. Illetve a világ összes baját, felelősségét. Hogyne írna ilyet két francia forgatókönyvíró egy zöldfülű magyarországi rendezővel közösen? Nyilván nem arról írnak filmet, hogy a Ferenc Ferdinándra halálos lövéseket leadó Gavrilo Princip különítményét épp a franciák pénzelték és bujtották fel.
A hazai kritikusok a film dramaturgiáját bírálták mint esetlegességét, felületességét. Valójában a ködösítésnek fontos szerepe van. Nem véletlenül ért huszonkétmilliót a filmalapnak a forgatókönyv. Nem lehet megtudni, kik ezek a lázadók, mit akarnak, így ezzel a film elmaszatolja a felelősséget, és rávetíti az egész korabeli Monarchiára, Magyarországra és Budapestre.
A marxistáknak épp ez a céljuk: bűntudatot kelteni a mai magyar nézőben a Monarchia bűneiért. Pedig az már eldőlt: nem a Monarchia, nem Magyarország és végképp nem Budapest felelős az első világháború kitöréséért. A Monarchia felelőssége is csak részleges, hiszen a „villámháborút” mindenki akarta, az antant a leginkább, amelynek sikerült is az eredeti terve, a közép-európai térséget megosztani, szétverni, destabilizálni gazdaságilag és politikailag. Minden nagyobb országnak kész haditerve volt mások elfoglalására, főpróbának pedig ott voltak a balkáni háborúk.
A bűntudatkeltés önmagában még nem lenne elég hatékony, de ezt ravaszul kiegészíti a nézőpontkezelés. A film azt a gyilkolós számítógépes játékokból ismert technikát alkalmazza, amelyben a játékos (a néző) az általa irányított karaktert követi. Ez az azonosulás látószöge. Nem kellemes egy két és fél órás film kétharmadában egy személy tarkóját nézni. Olyan, mintha az a személy előlünk menekülne, és mi lennék az üldöző gyilkosa, kezünkben rá szegezett pisztollyal. Ennél már csak az elviselhetetlenebb, amikor szintén hosszú képsorokon keresztül a főszereplő nő néz a néző szemébe vádló tekintettel.
1,6 milliárdot a magyar adófizetők pénzéből fizettek nekik
Ez a vádló, bűntudatkeltő és manipulatív tekintet a film végén a legütősebb. A film egy hosszú kocsizással ér véget. A kamera egy lövészárokban halad, és a néző azt látja, amit a szubjektív kamera is: katonákat a lövészárokban kimerülten, sebesülten. A kocsizás a végén egy bunkerbe érkezik, ahol a lány ápolónői jelmezben majdnem felökleli a kamerát – tehát a nézőt – a tekintetével. Itt kap a néző egy hatalmas lórúgást, hogy igen, te, te vagy felelős a nagy háború kitöréséért.
De miért lennék én felelős, kérdeztem magamtól. Amikor sok évtizeddel e háború befejezése után születtem. Ám ha már akkor is éltem volna, egyszerű állampolgárként nem lehettem volna felelős a háborúért. Felelősek voltak a korabeli politikusok, főleg az antant oldalán. Erről kellene filmet készíteni, nem a bűntudatkeltésről és öntudatrombolásról.
Kinek állt érdekében ilyen filmet készíteni? Például az első világháborúban ellenségeinknek számító franciáknak és a nemzetközi gazdasági és pénzhatalom magyarországi helytartóinak, a Magyar Nemzeti Filmalapnak, ami se nem magyar, se nem nemzeti. Propagandájukhoz felhasználtak egy gyermeteg rendezőt (ebben téved Deák-Sárosi - vagy nem írhatta le, mit gondol valójában -, Nemes Jeles nagyon jól tudja, mit követett el a gazdanép ellen - a szerk.), aki nem nézett utána a történelmi tényeknek, hanem a saját depresszióját vetítette ki a világra. A filmben el is hangzik a következő mondat a főszereplő lány bátyjával kapcsolatban, aki feltehetően az anarchista, nem magyar, hanem „elnyomott” lázadókhoz tartozik: „Ő a saját mocskát vetítette ki a világra.”
Korábban írtuk: Törzstagok között ez csak természetes: az Európa Tanács filmalapjának díját is bezsebelte Saul fiának a mi pénzünkün készült új filmje
Kapcsolódó:
