Ugrás a cikkhez
Reklám

Csütörtöktől vasárnapig tartják a Tokaji Szüreti Napokat, a rendezvényen lesz többek között utcaszínház, népi játékok tere, tűzzsonglőrshow és interaktív történelemóra, de bemutatkoznak a gólyalábasok és vásári komédiások is - közölték a szervezők az MTI-vel.

Tokajban 1932 óta rendezik meg a szüreti napokat, amikor megünneplik a szőlőt és a bort. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága idén a kialakult helyzetre való tekintettel kevesebb, de izgalmas programmal vár mindenkit Tokaj város több helyszínén - olvasható a közleményben. Mint írják, az érdeklődők a Kossuth téren Tokaj-Hegyalja borászatainak prémium borait, valamint tokaji nedűvel készült fogásokat kóstolhatnak, de a kiállításokon betekintést nyerhetnek a szüreti munkafolyamatokba is. A városban szervezett sétákon jobban megismerhetik a hely, a térség történetét, nevezetességeit, a kézművesek és a mesterségek utcáján pedig termelők, prémium hazai termékeket készítő kézművesek és mesteremberek mutatkoznak be.

Idén rendhagyó módon a téren nem lesz felállított színpad, de kisebb koncertek felcsendülnek a tér különböző pontjain.

A helyszínen a kitelepült 8 pincészet 2-2 borából kóstolhatnak, mellé pedig borfalatokat is fogyaszthatnak.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából