A Maderspach Kommandó csapata április 9-én, 18 órakor rövid megemlékezést és gyertyagyújtást tart a fülesi (Nikitsch) temetőben, Szemelliker Antal atya síremlékénél, a plébános kivégzésének 100. évfordulóján. Ő volt a 133 napig tartó vörösterror első pap áldozata.
Az eseményről bővebben itt olvashatnak.
Az 1919-es 133 napos vörösterror első pap áldozata Szemelliker Antal fülesi plébános volt. A III. Internacionálé téveszméinek nem igen sikerült elkábítani Nyugat-Magyarország józan gondolkodású népét.
A vörösök Füles környékét tartották a legmegbízhatatlanabb helyek egyikének. A községbe már április 6-án megérkezett az úgynevezett gépfegyveres vörösőrség, mely azonnali hatállyal kihirdette a statáriumot, mivel a nép nyugtalankodni kezdett a vörösök garázdálkodása miatt.
Enzbruder Dezső katonai biztos a plébánost a csendőrlaktanyába idézte s kijelentette előtte, hogy fejbe löveti a legkisebb megmozdulás esetén. Szemelliker önérzetesen tiltakozott a fenyegetés ellen, de szerencsétlenségére megtörtént az a sajnálatos eset, hogy az egyik malomházi legény elsütötte revolverét az apácazárda előtt. Más sem kellett a vörösöknek! A lövést gépfegyversortűzzel viszonozták, mely az utca népéből több halálos áldozatot szedett (a 16 éves Buczolics, vagy Buzanich János és a 13 éves Drimmel Mária).
Ez lett a kezdete a plébános kálváriájának. Másnap ismét beidézték kihallgatásra, de komolyabb vádat nem tudtak ellene emelni. 9-én újra meg kellett jelennie a Zichyek kastélyában, s ekkor már gúnyos kárörömmel olvasták rá, hogy a malomháziak részére ő küldött fegyveres segítséget. A vád annyira komolytalanul hangzott, hogy a plébános csak mosolyogni tudott rajta. De ekkor szembesítették vele Szedenik Viktor nevű gimnazistát, aki előzőleg néhány lefogott társával terhelően vallott rá. Lehet, hogy ezt azért tette, mert így gondolta megmenthetőnek édesanyját, aki szintén karmaikba került, mint ellenforradalmi gyanúsított. A lelkipásztor szelíden, de komolyan a szemébe nézett és kérdezte: Viktor, én küldtelek Malomházára? – Igen, a plébános úr! – volt a meglepő válasz, jóllehet az anyja küldte. A plébános az alaptalan kijelentés hallatára alig bírt szóhoz jutni, de nem is engedték. Így nem tehetett mást, mint erélyesen tiltakozott e valótlanság ellen. De ez nem használt, mert inkább hittek a megfélemlített és rábeszélt fiúnak, mint a komoly gondolkodású és igazmondású papnak. Elhatározták, hogy elrettentő példa gyanánt ki fogják végeztetni s erre jó alapul szolgált az elhangzott vád.
Szemelliker jól tudta, hogy áldozatnak szemelték ki s nagylelkűségében ezt üzente a fiú édesanyjának: Mondjátok meg Szedeniknének, hogy megbocsátok neki!
Ami rövid ideje még volt, azt már csak saját lelkének szentelte. Kezébe vette Breviáriumát, rózsafüzérét, s követte hóhérait Sopronba (a törvényszéki palotába, azaz a mai Lackner Kristóf utcai Róth-kollégiumba). Itt rövid úton kihirdették előtte a halálos ítéletet, s készülhetett a nagy útra. Példásan meggyónt, s miután kifejezte azt az óhaját, hogy Fülesen temessék el, „Dicsértessék Jézus Krisztus, Jézusom, irgalom!” – fohásszal fogadta ellenségeinek golyótüzét, mely április 10-én virradó felé kioltotta nemes életét.
A vörösterroristák még utolsó kívánságát sem teljesítették, mivel a soproni temetőben hantolták el. Hívei kezdeményezésére csak a tanácsköztársaság bukása után, 1919. szeptember 12-én sikerült Fülesen végső nyughelyére helyezni, ahol magyar nyelvű síremléke ma is látható.
(Forrás: Meszlényi Antal - Keresztény magyarságunk küldetésében)
Kapcsolódó:
- A zsidóbolsevista terror áldozatainak állítana emlékműveket a Mi Hazánk politikusa
