Rendőrökre támadt egy körözött férfi Budapest III. kerületében szerda délután, miután a járőrök több kilométeren keresztül üldözték - olvasható a police.hu honlapon.

A "férfi", akinek kitakarták ugyan a képét, de a származását így sem rejthették el, áthajtott egy tilos jelzésen az I. kerületben, ezért a rendőrök igazoltatni akarták. Az autós nem állt meg, továbbhajtott. A rendőrség honlapja szerint a menekülő 33 éves férfi több közlekedési szabályt is megsértett, míg a Hatvany Lajos utcába jutott, ahol kiszállt a járműből.

A járőrök innen gyalog üldözték, ekkor támadt rájuk. Az I. kerületi rendőrök segítséget kértek óbudai kollégáiktól; együtt sikerült elfogniuk.




A dulakodásban két rendőr és a menekülő is megsérült. A rendőröket a mentők a helyszínen ellátták, az elfogott cigányt kórházba vitték. Kiderült: 2008-ban kellett volna börtönbe mennie, hogy letöltse az orgazdaság miatt kiszabott többéves büntetését - közölte a rendőrségi honlap.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

(Zalai Hírlap nyomán)