Ugrás a cikkhez
Reklám

A Tescónak ki kell fizetnie a 94 ezer forintos bérminimumot pénztárosai részére, erre utasította a Legfelsőbb Bíróság a multinacionális vállalatot.

A munkavállalóknak erre a döntésre két évet kellett várniuk, annak ellenére, hogy az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) és négy munkaügyi bíróság jogerősen elmarasztalta a Tescót. A vállalat arra hivatkozott, hogy a pénztárosi munkakör náluk nem szakképesítéshez kötött, a szakképesítést a felvételnél sem várják el, így nem jár érte a garantált bérminimum.

A Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból az derül ki, hogy a cégnek van egy saját bérmátrixa. Ennek alapján az országot öt zónára osztva öt különböző fizetést ad ugyanazért a munkáért. Például Pest, Komárom-Esztergom és Somogy megyében valamivel több mint ezer forintot, Baranyában, Tolnában, Veszprém megyében már csaknem hétezer forintot, míg Borsodban, Bács-Kiskun és Csongrád megyében már tízezer forintot spórol pénztárosain a multinacionális vállalat.

A lap úgy számol, hogy ezzel a lépéssel éves átlagban összesen több mint százmillió, három évre visszamenőleg 300-400 millió forinttal fizet kevesebbet pénztárosainak a Tesco úgy, hogy a multinacionális vállalat bruttó árbevétele tavaly 666,5 milliárd forintot tett ki, vagyis naponta 1,8 milliárd forintos árbevételt produkált – olvasható a Magyar Nemzetben.

(Délmagyar)



Friss hírek az elmúlt 24 órából